Közösségi oldalukon kérkedtek, majd börtönbe is mentek

Cigarettacsempész bűnbandát számolt fel a NAV Szabolcsban.

2021. december 29., 13:30

Szerző:

Mintegy 160 ezer doboz cigarettát csempészett be Ukrajnából Magyarországra az a bűnszervezet, melynek tagjait egy rajtaütés során fogták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – közölte a hatóság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Simon Béla elmondta, a tizennégy tagból álló csoport összesen 500 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. A nyomozók eddig kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük öt férfi letartóztatását rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság.

Az elkövetők többsége büntetett előéletű, a banda két vezetője jelenleg is jogerős börtönbüntetését tölti 

– ismertette a sajtóreferens. A fogvatartott vezető távollétében a szervezetet a fiai irányították, akik az egyes bűncselekmények végrehajtásáról folyamatosan tájékoztatták apjukat.

A csempészek a mobiltelefonok mellett adóvevőket és éjjellátó készüléket használtak, magabiztosságukat pedig jelzi, hogy

még az egyik népszerű közösségi oldalon is kérkedtek illegális jövedelemszerző tevékenységükkel.

A csempészett cigit a zöldhatár térségében ágakkal és egyéb növényzettel eltakart üregekbe rejtették, mielőtt eladásra továbbszállították.

A közelmúltban tartott rajtaütés során az észak-alföldi nyomozók járőrök a Merkur bevetési egység támogatásával több helyszínen tartottak kutatást, végleg kiiktatva ezzel a teljes bűnbandát, a szállítóktól, a figyelőkön keresztül egészen a vezetőig – jegyezte meg Simon Béla.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)

2025. június 20., 11:59

Csalás gyanújával indítottak figyelmeztetést szakértők, miután a mobilszolgáltatók nevében elkövetett akciók után a banki szektor lett a netes bűnözők legújabb célpontja. A szakemberek szerint néhány egyszerű szabály betartásával sokan megóvhatják magukat a kártól.