Beparancsolta a szemét közé, majd a targoncással ráhajtatott

Egy dél-koreai állampolgárságú férfi Komáromban arra utasította az üzem takarítóját, hogy bújjon be egy zsákba, majd amikor az ellenállt, belelökte. Ezt követően utasította targoncás munkatársát, hogy a targonca villájával nyomja össze azt a zsákot, amiben a takarító fekszik. A targoncás, amikor meghallotta a takarító segélykiáltásait, azonnal mentőt hívott. 

2023. augusztus 16., 11:38

Szerző:

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot be egy dél-koreai állampolgárságú férfival szemben. Az elkövető 2020-ban, Komáromban arra utasított egy targoncát vezető férfit, hogy a targonca villájával nyomja össze azt a zsákot, amiben a sértett fekszik.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2020-ban együtt dolgoztak egy komáromi csarnok építési területén. A sértett takarítóként végezte a munkáját, melyet a vádlott felügyelt. A férfi 2020. május 9-én, 16 órakor ismeretlen okból arra utasította a sértettet, hogy másszon bele a szemét gyűjtésére szolgáló takarófóliába. A sértett nem akart bemászni oda, de a vádlott betolta őt, majd intett a csarnokban munkát végző targoncásnak, hogy a targoncával menjen oda, és nyomja össze a zsákot. A targoncát vezető férfi nem tudott arról, hogy a zsákban egy ember tartózkodik, ezért a targonca villáival megkezdte a zsák összelapítását, majd a sértett kiabálására abbahagyta a műveletet. A vádlott és egy másik férfi ekkor kiszabadította a sértettet a takarófóliából, a targoncát vezető férfi pedig telefonon értesítette a mentőszolgálatot.

dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy „a gyanúsítotti kihallgatása során, hogy csak viccelődött, és úgy tudta, hogy a férfi nem volt már benne a zsákban akkor, amikor ő odahívta a targoncást”. A gyanusított egyébként Dél-Koreába szökött a kihallgatása után, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik.

A bántalmazás módja – az életfontosságú szervek károsodása miatt – alkalmas volt halált okozó sérülés okozására – áll az ügyészség közleményében.  A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Dél-Koreában ismeretlen helyen tartózkodó férfival szemben. A főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék a férfit távollétében börtönbüntetésre és Magyarország területéről történő kiutasításra ítélje.

A nyomozó hatóság által a helyszíni szemlén készített fotókon az elkövetéshez használt targonca, a zsák, valamint az a konténer látható, amiben a sértett feküdt.

(Kiemelt képünkön: A nyomozó hatóság által a helyszíni szemlén készített fotókon az elkövetéshez használt targonca. Fotő: Magyarország Ügyészsége)