A harminckét gyógycipőcsaló balladája

Valóságos bűnszövetkezet foglalkozott azzal, hogy gyógycipőket írjanak fel, azokat silány minőségben gyártsák le, majd felvegyék az érte járó támogatást. 

2023. március 3., 10:28

Szerző:

A gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek által a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatban indult büntetőeljárás 2022 novemberében – áll a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közleményében. A KR NNI-nél indult költségvetési csalási ügyben most a győri rendőrök fogtak el négy személyt: két orvost, egy cégvezetőt és egy alkalmazottat. Közülük egy főt a bíróság letartóztatott, a többiek szabadlábon védekeznek. Az országban több mint hetven nyomozó dolgozik ezen az ügycsoporton.

Egyszerre egyidőben összesen 10 helyszínen hajtottak végre kutatásokat, és három férfit, valamint egy nőt fogtak el. Egy szegedi és egy nyíregyházi orvost, valamint egy budapesti cég ügyvezetőjét és alkalmazottját. A nyomozók a gyanúsítottak valamennyi lakcímét, tartózkodási helyeit, a hozzájuk köthető rendelőket, cégtelephelyeket és fióktelepeket is átkutatták, és lefoglaltak minden olyan eszközt és dokumentumot, mely releváns az ügyben. Összesen 24 adathordozóval – köztük mobiltelefonokkal és laptopokkal –, rengeteg irattal, valamint 400 gigabájtnyi lementett adattal távoztak a helyszínekről.

Vagyonvisszaszerzés keretében az érintett cég ügyvezetőjétől lefoglaltak még egy quadot, egy gépkocsit, egy motort és egy rakodógépet is.

A gyanú szerint a gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó vállalkozás a jogosulatlanul felírt közel 3 ezer darab gyógycipő után több mint 162 millió forintot igényelt vissza a NEAK-tól. Ebből 930 cipőhöz a fiktív tartalmú vényeket a szegedi orvos írta fel, s ezzel közel 50 millió forinthoz segítette hozzá a céget.

A bizonyítékok alapján a társaság cipői sorozatgyártással és gyenge minőségben készültek. A lábbeliket kapott ügyfeleket pedig senki meg sem vizsgálta, sőt a gyógycipős vényeket felíró orvossal soha nem is találkoztak.

A győri nyomozók mind a négy elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással, személyes adattal visszaéléssel és hamis magánokirat felhasználásával. Négyük közül a szegedi orvost bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit időközben a bíróság el is rendelt. A másik orvos, a cégvezető és az alkalmazott szabadlábon védekezik.

(Kiemelt képünk: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda)