2018/33 Nem leszek Jeanne d’Arc
Nem mi vagyunk az ország
A választások után nem volt kétséges, hogy Simicska Lajos kivégzi a saját médiáját, de azt gondoltam, hogy ez lassabb folyamat lesz – mondja Veiszer Alinda a 168 Órának. Már csak egy komolyan vehető ajánlaton múlik, hogy a szlovák közszolgálati médiumnál folytatja-e a pályafutását a szerkesztő-műsorvezető. Úgy véli, a politikusoknak és az újságíróknak ki kell lépniük az elefántcsonttoronyból, de egyelőre hiányzik az ehhez szükséges nyelv és képesség. Arról is beszél, hogy nem gátlástalan, csak kemény, és bár kacérkodik a politikusléttel, nem szeretne holnaptól Jeanne d’Arcként küzdeni és ágyútöltelék lenni. Tegeződős interjú.
1968: megy a süllyesztőbe?
1968 az addigi világ, a háború után kialakult világ megváltozásának szimbolikus éve. Diáklázadások rázták meg a Nyugat több nagy városát, politikai reformtörekvések jelentkeztek a keleti tömbben. Ezeket is, azokat is elfojtották, de az élet már nem lett többé olyan, mint azelőtt volt. Generációk élménye lett a szabadság, amely aztán az elkövetkező évtizedekben fokozatosan átjárta az intézményeket, az oktatást, a művészeteket, a tudományt, még a vallásokat és az egyházakat is. Az emberi élet új normáit alkotta meg. Természetesen hibákkal, túlhajtásokkal, türelmetlenséggel együtt, vagyis emberi módon, de alapvetően nyitottan, mérsékelten és megértéssel. Áthatóan. A csehszlovák kommunizmusban kifejlődött „emberarcú szocializmust” ugyanekkor öt ország hadereje taposta el. A magyar új gazdasági mechanizmusra fékező súlyokat tettek. A francia és a német egyetemeken, az amerikai campusokon szeptemberben újraindult az oktatás, a francia munkások megmozdulásait leverték. De az emberek nagy része sosem gondolta már többé ugyanazt saját magáról, a rá vonatkozó szabályokról, az őt körülvevő intézményekről, mint annak előtte. Összeállításunkban az ötven évvel ezelőtt történt csehszlovákiai bevonulásra emlékezünk vissza, annak magyarországi és kelet-európai hatására, s arra a szellemi közegre, amely meghatározta az akkori nemzedékek gondolkodását.
Koncz E. Katalin: Ez nem az én irányom
A nyitott társadalom definíciója nem bűnös dolog, hanem a megértésre való törekvés, a megbeszélést és az abból fakadó folyamatos javulást jelentő társadalomműködés – mondja az augusztus 17-én budapesti irodáját bezáró Nyílt Társadalom Intézet (OSI) vezetője. Koncz E. Katalin nem költözik Berlinbe, 25 év után befejezi a közös munkát Soros Györggyel. Van mit feldolgoznia. Például azt, hogy éppen azok által, akikkel a rendszerváltás idején még maga is együtt dolgozott, a magyar társadalom bezárkózik, egyre inkább a félelem határozza meg, hogy az emberek miként beszélnek egymással. Interjú.
Csigafutók: élvezik, hogy jót tehetnek
Miután a világhíressé vált csigás videó bemutatta, hogy a Debrecen–Mátészalka-vasútvonal egyes szakaszain még egy jelmezben futó ember is lehagyja a vonatot, az akciót szervező MátészalkaLeaks tagjait többen is megvádolták: valójában Soros-ügynökök, és a vasútvonal felújítását csak azért követelik, hogy azon migránsokat lehessen szállítani Mátészalkára. Szerencsére a csoporttagoknak van humorérzékük, kézlegyintéssel elintézték ezt az ostobaságot. Amúgy is megszokták már a támadásokat, jól kezelik a konfliktusokat. A 2015 óta működő csapat több mint kétszáz helyi ügyben járt már el, számos problémát sikerült megoldaniuk, vagy legalábbis előbbre mozdították a dolgokat. Eddig egyetlen migráns sem élvezte tevékenységük hasznát, kizárólag a Mátészalkán és környékén élők. Sok ezren. Riportunk.
Kosztolányi, a kortársunk
Az író, költő, publicista a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja volt, regényei, versei kötelező olvasmányok. Megdöbbentő, hogy mégis mennyire nem ismerjük őt. Irodalmi alapkutatásokat sem végeztek vele kapcsolatban. Nemrég jelent meg azonban Arany Zsuzsanna irodalomtörténész Kosztolányi Dezső élete című, hiánypótló műve. Vastag könyv, de letehetetlenül olvasmányos. Segít abban, hogy megértsük a jelenlegi hazai kultúrharcok eredőjét, s nem hagy kétséget afelől: Kosztolányi egyik legizgalmasabb kortársunk.