Túlzsúfolt a nappali? Ezeket a hibákat kell elkerülni a lakberendezők szerint
A nappali a lakás egyik legfontosabb pontja, sokan mégis éppen ennek a helyiségnek a berendezését rontják el leginkább.
Kétségtelen, hogy a lakás legforgalmasabb és talán leggyakrabban használt pontja a nappali, ahova a bútorokon kívül napi szinten is rengeteg új tárgy kerül be. Ettől nagyon gyorsan túlzsúfolttá válhat a helyiség, ami esztétikailag sem előnyös, és a mindennapokat is megnehezítheti, ha folyton keresni kell mindent. Ezért érdemes megfogadni a lakberendezők tanácsait a berendezést illetően – hívta fel a figyelmet a The Spruce.
A nappali lehet a családi vagy baráti beszélgetések helyszíne, de lehet itt enni, pihenni, szórakozni, vagy adott esetben akár dolgozni is. A felhasználástól függően más-más tárgyakra és eszközökre lehet szükség, ám nagyon fontos, hogy ezek között is megmaradjon a harmónia.
A legtöbben ugyanazokat a hibákat követik el a berendezésnél, és a lakberendezők pontosan tudják, hogy melyek járulnak hozzá ahhoz, hogy optikailag is szűkebbnek tűnjön a nappali. Ezeket könnyű kiküszöbölni, ha már tudjuk, mire kell figyelni.
Így lesz a nappali tágas és szellős
Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy sokan vagy kizárólag polcokat, vagy csak zárt szekrényeket helyeznek el a nappaliban. A polcos megoldás esetén minden szem előtt van, így akkor is odacsalja a tekintetet minden egyes kábel, ha egyáltalán nem nyújt szép látványt. Ezzel szemben a zárt tárolóktól túl steril hatású lesz a helyiség, ráadásul ha ezekből a fiókos vagy nagy ajtóval rendelkező tárolókból túl sok kerül be a szobába, szintén zsúfolt hatást keltenek majd a nagy bútorok. A szakértők szerint érdemes ezt a kettőt ötvözni, odafigyelve arra, hogy a polcokon csak könyvek és néhány dísztárgy kapjon helyet, minden mást pedig el lehet rejteni a szekrényekben.
A rendszeresen használt tárgyaknak, például az olvasószemüvegnek, a napi postának vagy valamilyen kisgépet nem szabad elől hagyni, ezektől csak a rendetlenség érzete nő: ha ezek a tárgyak is kapnak egy saját helyet, az sokat segíthet abban, hogy rendezettebbnek érezzük a környezetünket.
Az is gyakori probléma, hogy a szekrények dugig vannak tömve. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor egy szekrényajtó kinyitását követően a szekrény tartalma azonnal kiborul. Érdemes logikusan rendszerezni, ehhez akár kiegészítőket is be lehet szerezni, amelyek segítik a tárgyak és ruhák szétválasztását.
A technikai eszközök száma egy háztartásban ma már sokkal több lehet, mint akár csak 15 évvel ezelőtt. Mivel szinte mindegyiknek áramforrásra van szüksége, a hosszabbítók és kábelek tengerében mindenki elbotlik, és szinte esélytelennek tűnik ezek kiiktatása. A szakértők azonban azt javasolják, hogy mindenki használjon kábelvezetőket, ezekkel ugyanis a balesetveszély is kiiktatható, és az egész helyiség is sokkal rendezettebbnek tűnik majd nélkülük.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)