Winter’s Bone – A hallgatás törvénye

Isten háta mögötti, sötét vidéken részvét és szeretet nélküli emberek tengődnek magukra hagyva. Megélhetésük feltételeit a drogkeverés adja (ha adja). Bekeríti őket az anyagi és szellemi elégtelenség. Az anya az őrületbe menekül, apjuk nincs, eltűnt, s amíg volt, addig sem lehetett rá számítani, mert csavargott, hazudott, bűnözött. A komfortos Amerika nyomai nem ezekben az eldugott, lerobbant, düledező hegyi házakban, kalyibákban, ócska lakókocsikban jelennek meg, hanem a drog, az önzés, az erőszak nagyvárosokból ide lesüllyedt világában. Az erkölcsi szemétben.

Természetesen kell főhős a filmhez. Az anya nem lehet, hisz megszüntette a kapcsolatot a külvilággal (a hozzátartozókkal is), az apa sem, hisz nincs meg sem élve, sem halva. A rokonságban „magának rág mind, aki rág”, s hallgat, üt, öl. A „vér szava” nem létezik. De egyszerűen emberség is alig. Reménytelen helyzet.

A főhősnek persze nem csupán önmagáért kellene felelnie – bár az is sok egy magányos, tizenhét éves lánynak –, hanem kistestvéreiért is, akiket tanít „túlélni”. Alighanem ez errefelé az élet maximális programja. Aki papírforma szerint vesztésre van ítélve, azzal is győz, ha életben marad.

A törvény ugyan „jár” errefelé is, limuzinon (a sok szakadt pick-up track között), de oly erőtlen, idegen, más természetű, hogy hatása alig van. (Vagy ha igen, hát éppen fordítva működik, mint más, normális körülmények között.)

A komor és sötét film egyik nehezen nézhető csúcspontja a halottkeresés az éjszakai tavon. Rideg racionalizmusa, halottcsonkítása tabutörő. Ahogyan az az egész film is. (Fesztiváldíjak, Oscar-jelölések is mutatják egyediségét, erős hatását. Rendezte Debra Granik, főszerepben Jennifer Lawrence.)