Vonzások és változások
A legérdekesebbek persze azok a történetek lennének, amelyek a képek mögött rejlenek – vagy mondjuk így, azok az utak, amelyeket ezek a 18–19. századi festmények megtettek a születésüktől mostanáig. Százharminc festmény, egytől egyig kész regény. Kész, de egyelőre ismeretlen: vagy mondjuk így, kéziratban lappang – s csak nagyon keveseknek volt lehetőségük e kéziratokba bepillantani. Pedig ezekből a regényekből nemcsak az elmúlt három évszázad históriája és művészettörténete rajzolódhatna ki, de a hazai műkincs-kereskedelem története is – amelyet különféle állami beavatkozások szabdalnak keresztül-kasul –, és végül a mai felső tízezer történetét is megírhatnánk e kiállítás kapcsán, ha birtokában volnánk mindazon tudásoknak, amelyeknek nem vagyunk. A Kogart-tulajdonos Kovács Gáboron kívül csak a Munkácsy-gyűjtő Pákh Imre vállalja a nevét a tulajdonosok közül – már ez is mennyire árulkodó! –, a többiek magángyűjtők, név nélkül, pedig néhány milliárd elüldögél azért ezeken a falakon. Itt vannak az utóbbi idők nagy sztárjai is, a Poros út Munkácsytól és az eddig csak sejtett, mintsem tudott trogiri Csontváry: utóbbit el is kerítették, hadd lássuk, milyen értékes. (Vonzások és változások, ezt a sejtelmes, noha kétségkívül Goethére hajazó címet nyerte el a Nemzeti Múzeumban megrendezett tárlat, amelynek rendezéséből a Kogart is alaposan kivette a részét.)
De ha már a legérdekesebbről lemaradunk, vigasztalódhatunk az esztétika vonalán. Elámulhatunk a fényes 18. század középnemesi és polgári jólétén, amikor a portréfestés, mint száz év múlva a fényképezés, hozzátartozott az ünnepekhez, végigkövethetjük a nemzeti piktúra megjelenését, majd az Európára tekintő irányzatok csíráit: legnagyobb mestereink művei mellett élvezettel gyönyörködhetünk az árnyékban maradtak alkotásain, s elmerenghetünk siker és sikertelenség esetlegességein. Bármit tehetünk kedvünkre e gazdag és szép kiállítás láttán, csak a múzeum jelenlegi, sanyarú sorsán ne borongjunk, mert akkor, félő, a szívünk szakadna meg.
Nádas Sándor