Vetkőzni nem szégyen!

– Gratulálok, hogy a Mud akkora siker lett. Jól tudom, hogy ez volt az első Cannes-ja?

– Igen, és mindjárt két filmmel versenyben, a Paperboyjal és a Muddal úgy, hogy én is ott láttam mindkettőt először. A Paperboyt mutatták be először. Az ember mindenfélét hall arról, hogy Cannes-ban a nézők megdobálják a vásznat, és kifütyülik a színészeket a teremből, ha nem tetszik a film. Aztán jött a „vége” főcím, tíz másodpercig néma csönd, és megállt bennem az ütő. Kifütyülnek? Megtapsolnak? 16 perces vastapsot kaptunk. A Mud bemutatója végén ugyanaz a néma csönd. És vastaps. A kollégák már mentek volna, de leintettem őket, mert én már tudtam, mi a menet. Kivártuk a vastapsot, felmentünk a színpadra, na, ilyet se csináltam még soha... Pontosabban, először a Magic Mike-ban voltam színpadon. Idén öt kemény filmemet mutatják be. Végre – mondtam az ügynökömnek –, ne küldözgesse nekem tovább a lepkesúlyú komédiákat, hanem találjon olyan figurákat, akikhez közöm is lehet. Erre egyszer csak felhív Steve Soderbergh, aztán Billy Friedkin és Lee Daniels. Csupa olyan szereppel, amelyekre rögtön elkezdett csurogni a nyálam. Mindegyik szerep olyan fickó, akit hajt valami, és semmi nem tud megállítani. Nem állnak be bégetni, vállalják, hogy a társadalom szélén fityegnek, és nem fitogtatják, hanem bebizonyítják az emberségüket. És olyan rendezőkkel dolgozhattam, akik közül egyik se állított le, hogy legyek óvatosabb. Hagyták, hogy repüljek.

– A Magic Mike-ot most mutatják be Pesten. Nagy merészség, hogy 43 éves fejjel elvállalta egy sztriptízfiú szerepét. Mennyire ismerte ezt a világot?

– Semennyire. Olyan sztriptízbárban persze jártam, ahol lányok vetkőznek, de ott is csak tán kétszer. Fiúkat először akkor láttam vetkőzni, amikor Channing Tatum, akinek az életéről a Magic Mike szól, elcipelt New Orleansban egy ilyen klubba. Két órán át bírtam, ami nálam több mint sok. Korán mentünk, még egy nő se volt a térségben, csak a táncosfiúk. Csupa helyes srác. Az egyik ügyvéd, a másik szabadságos katona, a harmadiknak felesége meg négy gyereke. Mindegyiknek van rendes melója, a sztriptízt csak másodállásban csinálják, mert élvezik, meg gyors pénz. Két óra, aztán sipirc haza. Amikor Steve Soderbergh felhívott, végig se hagytam mondani, rávágtam, hogy vállalom. Beledadogott a telefonba, hogy tudom-e, hogy ez a figura még nincs rendesen megírva. Nem is táncol. Mondtam, ne aggódjon, majd kitaláljuk. És csak hadd táncoljon. Mire benyögte, hogy nem mer megkérni, hogy vetkőzzek, azt válaszoltam: csak nem gondolod, hogy kihagyom, hogy életemben először és utoljára Chippendale-fiú legyek? És nekiálltam gyúrni. Nemcsak súlyzókkal, hanem belülről is. Jim Morrisonból és Malcolm McDowellből gyúrtam össze a figurát a Clockwork Orange-ból. Hát így.

– Rengeteg munkája lehet benne, hogy „vetkőzős formába” hozza magát.

– Naná! Gyúrtam, mint állat, futottam, úsztam, hogy meglegyen a kellő energiaszintem. És proteinen éltem. Ez a hat fickó egy monstre filmvásznon rázza a fenekét, és amit odatesz a kamera elé, az van ott, már nem tud rajta változtatni. Ez elég motiváció, hogy az ember összekapja magát: azt és annyit egyen és úgy gyúrjon, hogy elfogadhatónak tűnjön a moziban. A Magic Mike-ba úgy csöppentem bele egy másik filmből, és alig volt időm, hogy formába jöjjek, kőkemény diétára fogjam magam. A napi két táncpróba persze nem ártott.

– Tegye a szívére a kezét: hiúságból vállalta?

– Igen is, meg nem is. Benne volt persze az is, hogy tangában mutatkozzam több mint negyvenévesen, és ne égjek le. De inkább az, hogy végre egy háromdimenziós figurát játszhatok, nem egy olyan sematikus szépfiút, akikkel tele vannak a csöpögős vígjátékaim, ahol se idő, se igény a figura mélyére menni, mert mire a kérdés elhangzik, „miért csaltál meg?”, már kibékül a lánnyal, és vége is a filmnek. Eleget karcoltam a felszínt, most már valami értelmeset akarok csinálni.

– Ez azért érdekes, mert ez a fickó, akit a Magic Mike-ban játszik, jobban jelképezi a tárgyiasult férfit, mint azok a sematikus szépfiúk, akiket a romantikus komédiákban játszott.

– Így is lehet látni, és erre rá is játszunk a filmben. Hogy ezek a srácok látszólag könnyen kaphatók. Gyönyörködj bennük, fogdosd meg őket, nem lesz semmi bajod. Ennél a filmnél jöttem rá, milyen óriási a különbség a női és a férfisztriptíz szociopszichológiája között. A pasik szemérmesen egyedül járnak sztriptízbárba, laposan legeltetik a szemüket a félmeztelen nőkön, és nagyokat fantáziálnak. A nők viszont falkában mennek, szórakozni akarnak, és könnyesre nevetik magukat egymáson. A férfiak nem mernek hozzányúlni egy sztriptíztáncosnőhöz, a nők viszont annál szemérmetlenebbül tapizzák a táncosfiúkat. Ahol érik. És a Chippendale-fiúk kiszolgálják a legvérmesebb női fantáziát is. Tűzoltót játszanak, cserkészt, matrózt, Tarzant, nem tud olyat álmodni a kedves vendég! Dallas, akit ebben a filmben játszom, kiöregedett táncos. Övé a klub, ő a ceremóniamester, és mielőtt a kisvárosból végre átviszi az akciót egy nagy miami klubba, még egyszer megmutatja, hogy kell ezt csinálni. A röhej, hogy tánc közben az egyik csaj úgy belekapott a tangámba, hogy majdnem leesett rólam. Szerencsére elkaptam, és végig tudtam csinálni a jelenetet.

– A mai moziközönség tizen-, huszonéves fiúkból és lányokból áll. Hogyan fogalmazná meg nekik a Magic Mike üzenetét?

– Ez egy jópofa film. Erről és ennek a korosztálynak szól. 18-20 éves fejjel az ember még nem töpreng az élet nagy kérdésein, hanem derékon kapja, és éli. A nézőtéren sok srácnak beugrik majd, hogy sztriptízfiúnak lenni jó lehet. Nappal gürizik az ember valahol, este kitombolja magát a színpadon, dőlnek a csajok, dől a pénz. Csak mi azt a kérdést is feszegetjük, hogy ez a könnyű élet nem vezet sehova. Mert ha valaki egy kicsit komolyabban veszi a kelleténél, egyre jobban belecsúszik, és kész a tragédia. De nem lövöm le a film végét!

Magic Mike - Magyar szinkronos előzetes: