Szerethető lúzerek – Herendi Gábor: Az emberek torkig vannak a világgal, a legjobban vígjátékkal lehet megszólítani őket

– Tizenhét év telt el az első Valami Amerika óta. Mi változott meg azóta a világban, a moziban?

– Ami legelőször eszembe jut, az a tempó, a ritmus. Sokkal gyorsabbak lettek a filmek, nyilván azért, mert mi is sokkal gyorsabb életet élünk, és ez a hatalmas technikai fejlődésnek is köszönhető. Immár ott van az enciklopédia a zsebünkben. Amikor bejött a mobiltelefónia, azt gondoltam, hogy ez nagyon jó, több szabadidőnk lesz, mert gyorsabban tudjuk a dolgainkat intézni. De nem így történt: még több munkát vállalunk, mert minden felgyorsult. Azért nagyon bízom abban, hogy az emberi érzelmek, a romantika megmaradtak bennünk. Úgy érzem, hogy a három film nagyon követi ezt a változást – sajnos a harmadik részbe sokkal kevesebb romantika szorult, viszont sokkal pörgősebb, mint a második, az elsőhöz képest pedig különösen.

– A magyar filmekben az utóbbi években gyakran jelennek meg főhősként született lúzerek, akiket azért nagyon szeretünk minden ábrándozásuk, kétbalkezességük ellenére.

– Nem hiszem, hogy ez tipikusan magyar jelenség lenne. A lúzer kisembereken lehet mosolyogni, de lehet őket szeretni és sajnálni is. Manapság a moziban a legnézettebbek a szuperhősök, akikre fel lehet nézni, vagy pedig az esendő figurák. Az előbbiekkel főleg az akciófilmekben, míg az utóbbiakkal inkább vígjátékokban találkozunk.

Fotó: Bazánth Ivola

– Nincsen ebben a szeretetben valami abból a hitchcocki gondolatból, hogy „milyen jó, hogy nem velem történt meg”?

– Mivel ezek a filmek általában önironikusak, inkább úgy gondolom, hogy az emberek magukra vagy saját környezetükre ismernek e figurákban, és az is vonzó lehet a film szempontjából, hogy felfedezzük saját magunkat. Öniróniában mi magyarok jók vagyunk, és ez a humor egyik legizgalmasabb válfaja.

– Az előzetesből ítélve a Valami Amerika 3. a korábbiakhoz képest elmozdult az akcióvígjáték műfaja felé, mert miközben ott vannak azok az alakok, akik puszta megjelenésükkel nevetést váltanak ki, valahol véresen komoly az egész a mindent túlélő szélhámossal, a piti és nagystílű maffiózókkal.

– Igen, egy kicsit valóban elmentünk ebbe az irányba, szándékosan. Jó recept volt a másodiknál, hogy behoztunk új karaktereket. Ezt most is alkalmaztuk. Az akciójelenetek abból fakadnak, hogy kitaláltunk egy másik maffiabandát Baláék mellé, akikkel összetűzésbe kerülnek. Tudom, hogy nehéz második meg harmadik részt csinálni, kevés olyan folytatás volt a filmtörténetben, ami hozta az előző színvonalát. Éppen ezért óvatos és körültekintő voltam, mert semmiképpen nem akartam lerombolni a Valami Amerika jó brandjét. Most már, túl egy tesztvetítésen, ki merem mondani, hogy a harmadik nem marad el az első kettőtől.

– A színészek nyilatkozatai alapján nagyon jó hangulatban folyt a forgatás.

– Ennyi színésszel még soha nem dolgoztam együtt egy filmben. A színészek nagyon jól érezték magukat, tele voltak anekdotákkal, viccekkel, remekül szórakoztatták egymást, néha már szinte zavartak a munkában… De tényleg nagyon jókedvűen dolgoztunk, és ez meglátszik a filmen is.

– A filmvilágban nem ritka, hogy neves rendezők reklámfilmesként kezdik a pályájukat. Elég csak olyanokra gondolni, mint Spielberg, Ridley Scott, David Lynch vagy akár Sergio Leone. Önnek mennyire volt hasznára a múltja?

– Mindenképppen hasznos volt. A szakmában is úgy látom, hogy azok tudnak igazán közel férkőzni a nézők szívéhez, azok készítik a nagy közönségsikereket, akik reklámokkal kezdtek. Egyszerűen azért, mert nagyon frissek tudnak lenni. A reklámszakmában követelmény a naprakészség az aktuális divatokban, a tempókban, a képi megoldásokban. Ki lehet próbálni a legmodernebb technikákat, mert egy reklámfilmre fajlagosan sokkal több pénz költhető el, mint egy játékfilmre. Egyrészt úgy állhatsz oda a kamera mögé egy játékfilmnél, hogy technikailag már mindent tudsz, másrészt tény az is: aki egy reklámfilm harminc másodpercében el tud mondani egy történetet, az nagyon jól érzi magát, amikor már nincsenek időkorlátok. A reklámfilm megtanít feszesen instruálni, tömören kifejezni gesztusokat, jeleneteket. Amint említettem, a mai mozi szinte igényli a reklámfilmes tempót. Annyira gyorsak a filmek, hogy néha én is a tizenéves gyermekeimhez fordulok: mi történt itt, segítsetek. És látom rajtuk, hogy ők is ezt várják el egy mai filmtől. Mutatok nekik régi filmeket, amelyekről úgy gondolom, hogy látniuk kell, az első kritika, hogy lassúak. Hollywood önti magából az olyan fantasyket és akciófilmeket, amelyek nemcsak gyorsak, hanem annyira bonyolult némelyiknek a cselekménye, hogy úgy kell mozaikokból összerakni, de nekik már ráállt erre az agyuk.

– Én háromszor próbáltam megnézni a Mátrixot: kétszer végignéztem, nem értettem, harmadszor pedig már a felénél feladtam. Nagyfiam pedig azt mondta: nekünk ez a film olyan, mint nektek az Easy Rider.

– Ez velem is megtörtént. Generációs probléma. Azt láttam, hogy technikailag bravúros, de tartalmában nem érintett meg. Aztán megnéztem úgy, hogy fiatal kollégáim rajongva meséltek róla, és megadták hozzá a kulcsot. Ezután már rájöttem, hogy valóban zseniális, csak előzőleg a hívószavával nem tudtam mit kezdeni.

– Ön azon magyar rendezők közé tartozik, akik ma is be tudják vonzani a nézőket a moziba. Akár a Valami Amerika első két részét, akár a Magyar vándort vagy a Kincsemet nézzük, a nézőszám mindig félmillió körül volt.

– Nem tudom, mi a siker titka, legfeljebb arra tudok gondolni, hogy manapság a legjobban vígjátékkal lehet megszólítani az embereket. Torkig vannak a mai világgal, sok a gond, nehéz a megélhetés, és ha már ilyen drága a mozijegy, akkor abban a két órában kikapcsolódni szeretnének. Remélem, sikerül olyan vígjátékokat készítenem, amelyeknek értekelik a humorát, amelyben nem ripacskodnak a színészek. Igaz, hogy egy vígjátékban általában elnagyolt figurák vannak, de akkor is törekszem rá, hogy hitelesek legyenek. Nagyon odafigyelek a forgatókönyvre, a színészválasztásra, hogy a végeredmény minőségi legyen. A közönség pedig hálás érte, ezért nézik meg ennyien, és ajánlják egymásnak, mert a nagy nézőszámot a szóbeszéd generálja. De szerették a Kincsemet is, 43 hétig ment a mozikban, ami önmagában csoda. Hiszek a moziban, abban, hogy ma is program elmenni, beülni a sötétbe és megnézni egy filmet – ez sokkal nagyobb odafigyelést igényel, mintha otthon bekapcsoljuk a videót, amit le tudunk állítani, mert közben valami dolgunk akadt.

– Az elmúlt néhány évben intenzíven dolgozott, rendezései mellett produceri munkákat is vállalt. Mi a következő terve?

– Van egy forgatókönyvem, amit régóta dédelgetek. A téma erősen reflektál a mára, és ilyenből nagyon kevés van nálunk. Valahogy a magyar filmesek nemigen mernek napjainkban játszódó történetekbe belevágni. Fiatalokról, az ő internetes-facebookos világukról szól, és komoly kérdéseket vet fel.