Szentendrei krameres

Rengeteg minden dicsérhető itt.

Először is a szentendreiek, akik újra is újra (gyanítom, egyre nehezebb körülmények között) nekiveselkednek ennek a nyári kavalkádnak, és jobbnál jobb programokat állítanak össze. Nekem ez a Szentendrei Teátrum valahogy kabalám lett, ott voltam (gyerekként) az elsőkön is, amikor még a főtér adott otthont a játéknak (magánház és templomerkély volt a játszóhely), és aztán hűségesen végigkísértem a játszókat hegyre fel és dombról le.

Idén – meglepetésemre – megint a városháza udvarára került a játék (a MűvészetMalom a képzőművészek kizárólagos terrénuma lett), de most fordult a kocka, fejtől lett a láb, így a terebély tölgyfa is csak a pótszékeseket zavarja – de mindegy, ennek a helynek, ennek a városnak van hangulata, az isten is nyári játékokra teremtette. (Reméljük, ezt a földi helytartók sem feledik.)

Dicsérhető aztán a közönség, urak és főleg hölgyek, akik zsúfolásig megtöltötték az udvart – többségükön látszott, hogy elfogultan szeretik a történetet, biztosan sokszor látták a filmet, a könyvet is olvasták (Kramer kontra Kramer, ha még nem mondtam volna), és már a címre könnybe lábad a szemük.

Dicsérhetőek a gyerekszereplők. Többen játsszák felváltva Billy szerepét, akárki volt is az ezen az estén (Házi Zsombor, mondjuk, vagy Házi Zajzon), nagy lelkesedéssel, biztos szövegtudással és lankadatlanul tette a dolgát.

Dicsérhető az eső, amely fél távnál alaposan ráijesztett az eseményre, de aztán, felismerve felelősségét, elállt.

Dicsérhetőek a főszereplők, Nagy Ervin és Kovács Patrícia, eddigi munkásságuk okán.

Ennyivel érjék most be: ha lett volna darab, dicsértem volna azt is.