Szabó István és a Mephisto diadalmenete
Szabó Istvánt a szülei eredetileg orvosnak szánták. Hatéves koráig Tatabányán nevelkedett, majd apja halálát követően, 1845-ben Budapestre költözött. 1961-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát.
Szabó a Koncert című vizsgafilmjével első lett az oberhauseni nemzetközi filmfesztiválon. Először a Híradónál és a Dokumentumgyárban kezdett el dolgozni, majd a Balázs Béla Stúdióban elkészült első filmje, a Variációk egy témára.
1962-től a Hunnia Filmgyárban folytatta a munkát, itt készítette el első nagyjátékfilmjét, az Álmodozások korát, amely hatalmas siker lett. Ezt követte az Apa és a Szerelmesfilm. A hetvenes években készítette többek között a Tűzoltó utca 25. vagy a Bizalom című filmeket.
Legnagyobb sikerét 1981-ben aratta, Manfred Durniok producerrel együttműködve Oscar-díjat nyert a Mephistóval a legjobb külföldi film kategóriában. A Klaus Mann azonos című regénye nyomán készült film az örök fausti kérdésre keresi a választ: mivé formálódik a személyiség Közép-Európában a történelem nyomása alatt.
A Mephisto, a Redl ezredes (1984) és az individualista lélekbúvár történetét elmesélő Hanussen (1988) – mindhárom Klaus Maria Brandauer főszereplésével – a széthullás előtt álló Osztrák-Magyar Monarchia, a széteső Közép-Európa és a fasizálódó Németország világát tárja fel.
A kilencvenes években A napfény íze című filmjéért Szabó Golden Globe-jelölést kapott. Az ezredforduló után a Csodálatos Júliá-t, a Rokonok-at, a Szabó Magda klasszikusából készült Az ajtó-t rendezte.
1967-ben megkapta a Balázs Béla-díjat, 1975-ben a Kossuth-díjat, 1996-ben pedig a Pulitzer-díjat. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal elismerést gyűjthette be, 2004-ben Príma-díjas, 2007-ben Príma Primissima-díjas lett.
