Ezeket a sorozatokat és filmeket érdemes megnézni októberben a Netflixen

A Netflix októberben is izgalmas újdonságokkal érkezik, mutatjuk azokat a sorozatokat, filmeket, melyeket kár lenne kihagyni.

2024. október 15., 16:49

Szerző:

Az egyik legnagyobb streaming szolgáltató, a Netflix minden hónapban készül újdonságokkal. Októberben számos saját gyártású sorozatot, filmet tesznek elérhetővé, jönnek régen várt folytatások, és még dokumentumfilmek is.

Nő a reflektorfényben

A filmet Anna Kendrick rendezte, aki egyben a főszereplője is az alkotásnak. A történet egy 1978-as eseten alapszik, amikor egy Rodney Alcala nevű férfi részt vesz a The Dating Game című műsorban, ahol nyer egy randevút a feltörekvő színésznővel, Cheryl Bradshaw-val. A férfi azonban egy sorozatgyilkos, aki addigra már 5 nőt meggyilkolt. Cheryl már rögtön a randevú kezdetén érzi, hogy valami nincs rendben, ez az érzet pedig csak fokozódik benne. Rodney Alcala száznál is több nőt ölhetett meg, de nem sikerült minden gyilkosság rábizonyítani, a férfi 2021-ben halt meg.

Az igazság ára

Már a 3. évadánál tart a Netflix népszerű sorozata, Az igazság ára. Mickey Haller ügyvédként dolgozik a Lincoln Navigatornál Los Angelesben, és egy valódi Lincoln rajongó, miközben dolgozik, sokszor látja a 1963-as Lincoln Continental kabriót. A jogi dráma 3. szezonjában is izgalmakra számíthatnak a nézők. Az előzetes információk szerint egy újabb Michael Connelly könyvet adaptáltak, amelyben Mickey egy igazán bonyolult ügyből próbálja meg kimenteni az ügyfelét.

Odakint

Újabb horror érkezik a Netflixre, aminek a borzongás rajongói nagy valószínűséggel igazán fognak örülni. Az Odakint középpontjában egy család áll, akik visszatérnek az apa családjának a régi farmjára, hogy megmeneküljenek a zombiapokalipszistől. Arra azonban nem számítanak, hogy a régi házban legalább olyan borzalmak várnak rájuk, mint a holtak.

Gyilkos vagyok

Eddig négy évad készült a Netflix dokumentumsorozatárból, amiben valódi bűnösök számolnak be a tetteikről. Minden epizódban egy olyan ember történetét ismerhetik meg a nézők, akit szándékos emberölésért ítélek el. Két év után most érkezik a folytatás, és az 5. évadban újabb elkövetők fedik fel a motivációjukat, és mesélik el a bűneseteket a kamerák előtt.

Az utolsó éjszaka Tremorban

Egy elismert zeneszerző, Peter Harper az ír tengerpart egy eldugott részén keres menedéket a válása után. Peter filmekhez készít zenét, a félreeső helyen pedig szeretne inspirálódni és újból ihletet meríteni. A tengerparton fekvő Tremore Beach megfelelő helynek tűnik ehhez. Egészen addig minden tökéletes, amíg el nem érkezik a nagy vihar éjszakája.

Simone Biles visszatér

Nyáron, a párizsi olimpia előtt érkezett meg a Netflixre a Simone Bilesről szóló dokumentumsorozat első pár epizódja. A szertorna nemzetközi sztárja 2021-ben visszalépett a tokiói olimpián, mivel a felkészülés és a verseny nagyon megviselték a mentális egészségét. Az első részek főként erre az időszakra és a visszatérésére fókuszálnak. Az októberben megjelenő folytatásban azonban már a párizsi olimpia kulisszái mögé pillanthatnak be a nézők.

 

(Kiemelt kép: imdb.com)