Sérülés a premieren: a Barátok Közt régi Tildája helyettesít

Erdélyi Tímea ugrik be a Madách Színház Csoportterápia című produkciójának további előadásaiba, ugyanis Balla Eszter a pénteki premieren térdkeresztszalag-szakadást szenvedett.

2011. június 12., 12:50

Balla Eszter az előadás első tánca alatt szerencsétlenül érkezett a földre, így szenvedett sérülést - írta a

7óra7.


„Fogalmam sem volt, hogy mi történt, de éreztem, hogy ez valami komoly – mondta a színésznő. – A következő táncnál már csillagokat láttam, le kellett ülnöm. Amikor kinyitottam az egyik kelléknek használt könyvet, a következő üzenetet találtam benne: maradj ülve! Aztán Simon Kornél kollégám a szerepe szerint kiment a színről, és egy zacskó jéggel tért vissza. Behúzódtam a sarokba, és megpróbáltam jegelni a lábam”.

A színésznő ülve végigjátszotta az előadást, de a továbbiakat nem tudja vállalni, szerdán megműtik. A további előadásokben Balla Eszter szerepét Erdélyi Tímea, a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja veszi át.