Rémherceg luxuskivitelben

Az internet látszatvilágát könnyedén kihasználják a csalók,

akik már a szerelmet

kínáló Tinderen is jelen vannak.

2022. február 6., 19:12

Szerző:

Néha kimondottan örvendek annak, hogy nem születtem nőnek. Persze férfiként is megvan a magam baja, de legalább nem kísért a fehér lovon érkező herceg mítosza. Az a legendába burkolt elvárás, amit önmaguk felé támasztanak a nők, és amit már a mesék elkezdenek megalapozni, hogy aztán a romantikus filmek táplálják tovább. Hiszen a herceg még a legnagyobb bajból is kimenti a szíve választottját, ha úgy hozza a sors. Márpedig úgy hozza, lásd a Micsoda nőt és társait.

Ám a herceg iránti vággyal komplikációk is járnak. Pláne ma, amikor gombnyomásra kapunk pizzát, híreket, szerelmet. A Tinder különösképpen elhitette velünk, hogy a szerelem tálcán átnyújtható, nekünk csupán annyi a dolgunk, hogy jobbra vagy balra húzzuk az ujjunkat. A véletlen találkozások és a sors szerepét tehát egy alkalmazás vette át, és egyre nagyobb szerepet játszott benne a megkonstruált látszat: manipulált képek és életek, olykor teljesen kamu profilok. Persze a látszat és a jobb benyomás problémája a Tinder előtt is létezett, csak most más fokozatba kapcsolt.

Az Angliában élő norvég lányt, Ceciliát rutinos tinderesként érte utol a szemfényvesztés: hét éve volt fenn a Tinderen, ezernél is több párba állás volt mögötte, amikor kiválasztotta magának a „gyémántherceget”, Simont. A férfi a szupergazdagok gondtalan és fényűző életét élte: magángéppel járta a világot, luxuséttermekben és szállodákban lakott, a legmárkásabb ruhákat hordta. Elmondása szerint az apja gyémántkereskedő, ő meg ezt az üzletet viszi tovább. Ceciliát az első perctől elkápráztatta a férfi, de még inkább az életvitele. És amikor már azt hitte, hogy megfogta az isten jobbik lábát, Simon hirtelen bajba került, és milliárdosként elkezdett kölcsönkérni az akkor már menyasszonyának számító lánytól. Olyan összeget, amelyért olykor nem egy, hanem két életet is át kell dolgozni.

Gondolom, már kitalálták: Simon a Tinderre szakosodott csaló, aki amolyan piramisjátékként tartotta fenn káprázatos, mindenkit elvakító életét, az új barátnőjével és életmódjával járó nem kevés költségeit a korábbival fizettette meg. Kicsalt hitelkártyák, gyorskölcsönök révén, és mindig volt valami trükkje, hogy elaltassa a lányok gyanakvását, és táplálja az álomvilágba vetett hitet.

Felicity Morris dokumentumfilmje Cecilián kívül a svéd Pernilla (ő csupán szoros barátságot ápolt a csalóval) és a holland Ayleen (aki szintén a menyasszonyságig vitte) történetét meséli el, akik belegabalyodtak Simon hálójába. Meg persze az oknyomozó újságírók munkáját, akik a rendőrség helyett buktatták le
a csalót. A majd kétórás film igen meggyőzően mesél a netes álomvilág sötét bugyrairól és azokról, akik tudják, hogyan használják ki a látszatban rejlő potenciált. Ráadásul úgy, hogy ha el is kapják őket, a jog ne nagyon találjon fogást rajtuk.
A legmegdöbbentőbb ugyanis a csattanó: a korábban már elítélt férfi mindössze öt hónapot töltött börtönben, hogy azután ismét visszatérjen a luxuséletéhez. És a Tinderhez. Miközben az áldozatai még most is fizetik a kölcsönöket.

A Tinder-csaló az a film, amit nem sokkal a mesefilmek után mutatnék meg a lányomnak. Nem lennék meglepve, ha nehezen hinné el, hogy ilyen a csillogás mögötti világ. Pedig ilyen: a csalók helyettünk élik meg az álmainkat, a lányok pedig tovább várják a szerelmet. Egyedül.đĐ

(A Tinder-csaló, 114 perc, Netflix)