Őszi Tekintet

A folyóirat idei ötödik számának talán a Görgey-dráma a legérdekesebb darabja. (Így kell egyetlen mondattal tizenöt szerzőt magunkra haragítani.) Egy Görgey Artúrról szóló dráma, amelyet Görgey Artúr írt: igaz, az utóbbi, az oldalági leszármazott éppen az összekeverhetőség elkerülése okán Gábor keresztnéven publikál. Görgey – aki régóta dédelgette magában a Görgey-dráma tervét – az idős tábornokot választja főhőséül, aki visegrádi magányában nemcsak az öregség démonaival küzd, nemcsak a magánnyal (bár utóbbit vérbő szolgálók enyhítik), hanem a múlt árnyaival is. Mielőtt meghalna, még szembe kell néznie régi démonával, Kossuth Lajossal. (Ezt a szembenézést számosan megírták már a magyar irodalomban, elég csak Illyésre meg Némethre utalnunk.) De a kormányzó helyett mások érkeznek sorban: az édesanya, aztán Perczel Mór, akivel lendületesen utálták egymást, majd Andrássy Norbert, aki egykor Klagenfurtba kísérte Görgeyt, aztán Széchenyi István. A velük való beszélgetésekben kirajzolódik Görgey pályája is, ahogy végigkísérhetjük a múltról, a világról alkotott gondolatainak változását. Aztán végre megjelenik Kossuth, és felszikrázik közöttük az örök vita: ki volt igazán az áruló? Aztán eltűnnek mindketten: Kossuth, mint a múlt árnya, eloszlik, Görgey pedig meghal – 1916. május 21. van.

Görgey Gábor a reá jellemző (ön)iróniával, játékosan és groteszken, mégis halálosan komolyan keres választ egy régi pör kapcsán mai kérdéseinkre: reméljük, minél előbb láthatjuk színpadon is a darabot.

Említsük még, dicsérőleg, Forgács Imre sok új szempontot bevezető tanulmányát az európai válságról, Kelecsényi László regényrészletét (Szivárványgömb), Szakonyi Károly és Csukás István Fejes Endrét köszöntő írásait és Ferencz Győző tiszteletadását Juhász Ferenc előtt. Bárdos Pál (a szintén makói) Páger Antalra emlékezik, Szemethy Imre pedig Tóth Angelika festményeit mutatja be.

A Tekintet ezúttal is többet érdemel egy futó tekintetnél.

Nádas Sándor