Nem leszünk Ázsia

- Úgy halunk meg, ahogy élünk. Ha egy társadalom nyomasztó, az öregség is szörnyű, és a halál sem lehet békés. Nekem erről szól új komédiája, az Édes Otthon, amely egyelőre csak olvasható (Mozgó Világ, 2012. január), még nem játsszák. Miért pont egy nyugdíjasház felől támadt kedve szemügyre venni Magyarországot?

– Az a cinikus szemlélet érdekelt, amely a másikat prédaként kezeli. És a vakságra és az önvakításra hajlamos mentalitás. Az élet végjátéka mindenképpen nehéz, hát még egy széttagolt világban. Csökevényes lett a szolidaritás, széthulltak a közösségek, az egyénnek majdnem mindent egyedül kellene megoldania. A bizonytalanná vált emberek azt fogyasztják a tévéből és a lapokból, ami a saját előítéleteiket erősíti. Mindenki a saját démonaival szembesül – magányosan.

- Furcsa ezt hallani, a lap- és médiapiac legalább hetven százaléka ugyanis bulvár, az meg nem démonokat közvetít, hanem boldogságot. A kukkolás boldogságát.

– A bulvár kiváló eszköze a látszólag ideológiamentes altatásnak. Különös, hogy nálunk ennyire rossz a helyzet, a környező országokban az agyatlan tévéknek nincs akkora nézettségük, mint nálunk.

- Tényleg furcsa, de a Kádár-kori társadalomról az a képünk, hogy nem álmokkal, bódulatokkal kereskedett, hanem a kiskapuk szorgos felkutatásával, a magánélet józan védelmével. Viszonylag nyitott volt, tudta, mi van a határokon túl, nem lehettek illúziói. Mi ez a mostani menekülés?

– A Kádár-korszak vívmányait nem idealizálnám. Az a fajta megalkuvó, alamuszi polgárosodás nem volt alkalmas a világról szóló mélyebb ismeretek bővítésére. Tudni lehetett, hol érdemes porszívót venni, és hol olcsó az ágynemű, ennyi. A rendszerváltáskor nem indultunk jobb helyzetből, mint mások, és már akkor el voltunk adósodva. Egy másodlagos, de nagy világpiacról, a szovjet birodalomból átkerültünk az elsődleges kapitalista világ piacára, amitől lesüllyedtünk a harmadik világba, és latin-amerikai típusú társadalommá váltunk. Nem győzöm hangoztatni: jobb a Nyugat gyarmatának lenni, mint a Keletének, de a félgyarmati lét a valóság, a függetlenség pedig vágyálom. A Kádár-korszak is tele volt sugallt illúziókkal, és azóta is megvalósíthatatlan dolgokat ígérnek. A kommunizmus egyenlőséget ígért, a parlamenti demokrácia szabadságot. A szűkölködő ember nem egyenlő, és nem szabad. Az emberek nem tehetnek róla, hogy sok mindent elhisznek, alkatilag reménykedők vagyunk, de mert nem válik be semmi, nő bennünk a feszültség.

- Ennyire talán ne mentsük fel magunkat. Jogunkban áll mindent elhinni, de jogunkban áll kételkedni is.

– Az emberek többsége nincs abban a helyzetben, hogy felmérje, mi zajlik. Nem látunk túl a saját kicsi közegünkön, amiről pedig csak közvetett információnk van, az hiedelem és babona alakját ölti. Egy amerikai vagy egy orosz ugyanígy gondolkozik, nagyhatalom és gyarmat között ebből a szempontból nincs különbség.

Az írást teljes terjedelemben a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvashatja.