Nem leszek Twitter-szóvivő

- Szinte csak a twitteres bejegyzéseiről lehet kérdezni.

– Miért?

– Mert mostanában más nem kötődik a nevéhez.

– Huszonhárom éve vagyok képviselő, korábban és mostanában is sok dologgal foglalkoztam. Persze ettől még gondolati rágógumikkal és sztereotípiákkal is leírható az elmúlt két évtizedes tevékenységem. Egy-két éve valóban ez a sztenderd, nem túl komoly intellektuális mélységről árulkodó újságírói indítás az interjúkban: miről csiripeltem és helytelen-e, hogy csúnya szavakat használok.

– Ön ezekkel a csúnya szavakkal – csak ezekkel – került be a sajtóba, ezért talán indokolt a stílusvita. A teljesség igénye nélkül: ön szerint Horváth Csaba „szétszolizott nyálgép”, Gyurcsányék „irtózatos gecik, gusztustalan rohadékok”, Bokros Lajos „szerencsétlen hülye Lewis Bushy”, Szabó Tímea „Timike, az ügyeletes kékharisnya”, aki „a bicepszét mutogatja”. Ja, és a nagy klasszikus „ki a faszom az a Thomas Melia?” Az EP-ben önálló indítványairól, javaslatairól nem hallani.

– Dolgozom, végzem a munkám, de a híreket nem én, hanem az újságírók gyártják. Ők döntik el, mivel kerül be az ember a médiába. Magyarországon sajnos a sajtóban a politikáról szóló közbeszéd nyolcvan százaléka szimpla politainment.

– Hogy micsoda?

– Politainment. Ezt a kifejezést én találtam ki, a politika és az angol entertainment, azaz szórakoztatás összevonása. A politainment alapgondolata, hogy a politika a szórakoztatóipar része, ezért a politikáról csak érdemi tartalom nélkül, leegyszerűsítő, bulváros, felszínes, gyermekded nyelvezettel lehet és szabad beszélni, írni. A politainment gondolkodás számára én attól vagyok izgalmas, hogy jé, itt egy ismert, szokatlan módon, ráadásul sokak érdeklődését felkeltve és megosztóan twitterező politikus, akiből a politainmentben bulvárszenzáció gyártható. Sajnos a sajtó döntő része ennek jegyében gondolatszegényen, bulvárosan beszél a politikáról. Nincs gondom a kelkáposzta főzelékkel, de ha az ebédeim négyötöde abból állna, azt mondanám: a macska rúgja meg, nincs valahol egy szelet rántott hús? A magyar sajtóban a közbeszéd kelkáposzta főzelék monodiétán van.

– Ön főz folyton kelkáposztát, a macska rúgja meg. Nincs az a kocsismátés sajtótájékoztató, ami a nyomába érne egy jó kis thomasmeliázásnak. Idézik, boncolják, véleményezik.

– Még egyszer: a magyar sajtónyilvánosságban a politikának mondott világról való újságírói, elemzői, „szakértői” közbeszéd a politainment jegyében gyermekded. Nem kéne mindent rám vagy politikus kollégáimra fogni. Például a 168 Óra publicisztikáinak jó része nem azért gondolatszegény, mert Deutsch Tamás mondjuk hülye. Még ha ez igaz is lenne, akkor is lehetne igényes az orgánum. Érdekesen teszem a dolgom, bejegyzéseim a bulvár és a szeriőz sajtó érdeklődését egyaránt felkeltik. Ráadásul rendszerint nem az jelenik meg, amit én írtam, hanem a bejegyzéseimről szóló újságírói vélemények, tudósítások.

– Legutóbb az LMP-s Szabó Tímeának esett neki, mert a képviselőnő bejelentette: beperli Kövér László Házelnököt véleménynyilvánítási jogának korlátozásáért. Erre jött a „Timike, az ügyeletes politikai kékharisnya a bicepszét mutogatja”.

– Egy, a politikusi képességeit még az elvbarátai szerint is láthatóan jelentősen túlértékelő nőről van szó, aki szerint minden őt érő kritika valójában a Fidesz tudatosan képviselt nőellenességének megnyilvánulása. Ő pedig az érdemi vita helyett állandóan ez ellen a nem létező támadás ellen emel szót, amivel természetesen magyar nők millióit kívánja megvédeni. Ez a politikai abszurd nem éppen Monthy Pythoni magassága.

– Miért alakult ki macsó imidzs a Fideszről?

– A Fidesz valóban túl fiús. Ha a képviselőasszony ezt a kérdést feszegetné, az jogos volna. De ő ehelyett tényleg kékharisnyát játszik, és közben elfelejti, hogy a női egyenjogúság ügyének a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés ellen rosszul fellépő nők ártanak a leginkább.

– Szóval miért olyan férfias a párt?

– A Fidesz pont annyira férfias, amennyire a magyar társadalom. A pártom ebből a szempontból is tükörképe az országnak. Valóban óriási problémák vannak a nők társadalmi esélyegyenlőségét illetően, de ha ezt a politikában hozzá nem értésből vagy buta számításból rosszul fogja meg valaki, akkor az igazságtalanul hátrányt szenvedő nők úgy érzik, nem a lényegről beszélnek.

– A Fidesz szerint a konyhában a nők helye?

– Nem, az előszobában. De komolyra fordítva a szót, dehogy! Ha egy kormány segíti a gyerekvállalást, azt a felmérések szerint a nők nem úgy élik meg, hogy a lebüfizett otthonka, a pelenka és a tűzhely mellé akarják száműzni őket. Hanem úgy, hogy a személyes és családi életük egyik legfontosabb ügyében kapnak támogatást. Az a hátrányos megkülönböztetés, hogy ugyanolyan végzettséggel és ugyannyi munkában töltött esztendő utána a nők fizetése a szakmák döntő részében átlag húsz százalékkal kevesebb, mint a férfiaké. Vagy hogyan fordulhat elő, hogy az úgynevezett elnőiesedett szakmákban is a vezetők nagy többsége férfi?

– Mit szól az asszonyverő vak komondoroshoz, a kisanyámozó Tasóhoz és a családi erőszak ellen négy-öt gyerekszülést ajánló Varga István e téren véghezvitt tetteihez?

– A politika sokszor mások hibáinak felnagyításából áll. Abból, hogy egy képviselő ittasan bántalmazta az élettársát, az adott politikai család egészének brutalitására következtetni költői túlzás. Egyébként mivel a képviselő nem tudta megnyugtatóan tisztázni magát, távoznia kellett a frakcióból.

– Nyakunkon a választási kampány. Önnek lesz benne szerepe?

– Mindenkinek lesz szerepe és feladata, így nekem is, különösen hogy ismert fideszes politikus vagyok. Nincs ebben semmi titok. De nem Twitter-szóvivő leszek, az biztos.

– Hanem?

– Aktív vagyok, nem ijedek meg egy interjútól, tévészerepléstől, több ezer ember előtt is meg tudok szólalni. Szerintem ugyan nem a neten dől el a választás, de az aktív és megfelelő webes kommunikáció nem hagyható ki a kampányból, hiszen például a harminc év alattiak leginkább innen tájékozódnak.

– Azt a feladatot kapta, hogy a Fidesz számára fontos témákat leegyszerűsítse számukra?

– A leegyszerűsítést elvégzik az újságírók... A kampány olyan, mint a sportban a közvetlen olimpiai felkészülés. Persze van hat intenzív hat hónap közvetlenül a versenyek előtt, de azt a munkát, amit a korábbi három-négy évben nem végeztek el, ilyenkor már lehetetlen pótolni. Azaz ha kampány van, ha nincs, a webes, különösen a közösségi médián belüli kommunikációt rendkívül fontosnak tartom. A kampány nyilván ebből a szempontból is a szokásosnál intenzívebb időszak.

– Pokorni Zoltán minap azt nyilatkozta: „Deutsch Tamásnak megadatik az egyszerűség tudománya.”

– Jó szöveg.

– Nem sértődött meg?

– Miért kéne? Ez a helyzet pontos leírása. A Fidesz alelnökének lenni egészen más, mint egy ismert, de párttisztség nélküli Fidesz-vezetőként megszólalni. A pozícióval együtt járó felelősség szűkíti a nyilvánosság előtti mozgásteret.

– Pokorni arra reagált így, hogy ön a kaposvári egyetemi dress kód kapcsán lebarmozta a rektort.

– Nekem megadatik, hogy nem kell feltétlenül árnyaltan fogalmaznom. Kimondhatom egy közösségi portálon egy rektori ukázra, hogy baromság, és barom, aki hozta. Ha Fidesz-alelnök lennék, ugyanezt egész más szavakkal kellene kifejeznem.

– Lázár János korábban alpárinak nevezte az ön stílusát.

– Joga van hozzá.

– Egy szokásosnál is karcosabb bejegyzés előtt egyeztet bárkivel a Fidesz-vezérkarból?

– Lázár sem egyeztetett senkivel, mielőtt engem minősített. Sőt, velem akkor sem egyeztetett, amikor elmondta a véleményét Csányi Sándorról. Igaz, én sem egyeztettem vele, amikor a saját álláspontomat mondtam el Csányiról.

– Egy ismerőse, egykori SZDSZ-es írta kommentként önnek: „Tudom, persze, hogy az ilyen demagóg butaságok kellenek a csőcseléknek, aki hirtelen megszerette a Fideszt, amióta az apróra váltotta az elveit... Megfelelsz ezekkel a butaságokkal annak a szerepnek, amit rád osztott a pártod. Csak az a baj Tamás, hogy akik ismernek, azok tudják, te nem vagy ennyire buta, így a szerepről nagyon ordít, hogy szerep.”

– Hadd írjon mindenki, amit akar. A web kettes világ gránitba vésett alaptörvénye a szabad véleménynyilvánítás. A bejegyzés ahhoz a Facebook posztomhoz íródott, amelyben Dési János Népszava online-on megjelent publicisztikájának azzal a részével vitatkoztam, mely szerint „az Orbán-kormány nélkül egész szerethető ország lenne Magyarország”. Azt voltam bátor írni, hogy én akkor is szerettem a hazámat, amikor Gyurcsány volt kormányom. Részemről ez nem szerep, komolyan így gondolom.

– Jövőre marad EP-képviselő?

– Az elkövetkezendő hónapokban eldől.

– Mit szeretne?

– Rendkívül megtisztelő és szakmailag kielégítő az EP-képviselőség. Ha úgy alakul, a következő öt évet sem érezném brüsszeli száműzetésnek. De az is vonzó feladat, ha itthon folytatom a munkám.

– A minap hazaköltözött volna, hogy a médiahatóság elnöke legyen, de végül nem ön lett a befutó.

– Nem költöztem Brüsszelbe, minden héten ingázom. Valóban felvetődött a nevem, ám mást jelölt a miniszterelnök.

– Miért?

– Döntése után beszéltünk róla, elárulta a mérlegelési szempontjait, de ez nem tartozik a nyilvánosságra. Amúgy semmi szenzációs nincs benne. Felelős döntést hozott.

– Ön nem kíméli munkahelyét, az EU-t sem. Azt nyilatkozta: „Az uniós mainstream lózungjaitól eltérő módon beszélni, az általuk leírt receptektől eltérő módon cselekedni ma nagyfokú illetlenségnek számít.”

– Az elmúlt húsz évben az újító, széles kitekintésű gondolatok és politikusok egyre inkább visszaszorultak, a tagállamokban és az unió vezetésében egyaránt középszerű, technokrata, bürokrata vezetők a meghatározók. A középszerű, átlagos teljesítmény az elvárás: a le ne maradjunk, ki ne lógjunk mentalitás a divat. Nincsenek nagyformátumú elképzelések, sőt, még mondani sem mer a vezetők döntő többsége semmi eredetit. Pedig akad annyi baja az uniónak, hogy ráférne néhány izgalmas, komoly intellektuális erőről tanúbizonyságot tevő elképzelés.

– Ön miért nem áll elő ilyenekkel?

– Nem sorolom magam az Európai Unió nagyjai közé.

– Attól még lehetnének önálló kezdeményesései.

– Vannak is. Rengeteg a feladatom az Európai Parlamentben, három bizottságnak is tagja vagyok. Voltak nagyjelentéseim, közepes és számos kisebb előterjesztésem. Azt hiszem, meglehetősen szerénytelen lenne, ha én tennék Európa vagy az Unió gyökeres megújítására javaslatot. Az első számú vezetők lehetősége ilyen kezdeményezéssel előállni, de sajnos a mai mezőnyben túlnyomó részt csak tisztes technokraták ülnek. Az Orbán Viktor személyét ért kritikák gyökerei is itt keresendők: ő abszolút innovatív politikus, de nem a gondolatait, elképzeléseit, javaslatait nézik, hanem csupán azt látják, hogy már megint kibeszél a kórusból és ezzel nem tudnak mit kezdeni.

– Nem értik a szabadságharcot.

– Az unió jövőjéről folytatott föderalizmus versus erős nemzetállamok egyre szorosabb gazdasági és politikai szövetsége vita csak a magyarországi politikai diskurzusban újdonság: talán ha 2011 óta téma ez nálunk. És sokan úgy próbálják beállítani, mintha ez a kérdés az Orbán-kormány fixa ideája lenne. Frászt! Legalább tíz éve ez az egyik legfontosabb vita Nyugat-Európában. Nálunk is az a kérdés, hogyan lehet a magyar nemzeti érdeket a legeredményesebben képviselni egy erősödő integrációban. A jobbikos „azonnal ki kell lépni a borzalmas unióból” és az MSZP-s „semmilyen kérdésben ne legyen önálló véleményünk, hajtuk szó nélkül végre, amit az unió elvár tőlünk” álláspontokhoz képest Orbán középen áll. Mi azt mondjuk, az unió tagjai vagyunk, ez jó, ez közös sikerünk, de minden egyes kérdésben külön-külön vizsgáljuk meg, mi Magyarország érdeke és aztán döntsük el, miben, hogyan veszünk részt. Az unió általunk is alakítható, a közös döntések általunk is befolyásolhatóak. Persze néha széllel szemben kell pisilni. A Medgyessy-, Gyurcsány-és Bajnai kormány tagjai a politikai habitusukat tekintve irtóztak attól, hogy bármilyen kérdésben határozottan az asztalra csapjanak.

– Így viszont borzalmas a hírünk Európában.

– Nem rossz az Orbán-kormány megítélése, bármennyire is szeretné ezt a magyarországi „demokratikus” ellenzék. Az elmúlt évtizedekben mindig voltak rebellisnek kikiáltott országok az unióban. Az osztrákok a Haider-féle Szabadság Párt kormányzati szerepvállalása miatt éveken át ültek az unió „szégyenpadján”, de ma már mindenki szeretné elfelejteni azt a rengeteg badarságot, amit az unió akkor tett vagy mondott. A mindent végletesen leegyszerűsítő, finoman fogalmazva is elfogult külföldi sajtótudósítások és a „demokratikus” ellenzék machinációi persze rossz hírünket keltik. A félreértések elkerülése végett azért szeretném azt is elmondani, hogy az utóbbi három év jó néhány hibás, rossz döntése miatt okkal, joggal érte kritika a kormányt. De az egész „milyen Magyarország megítélése a világban és ki miatt rossz” történetről az a véleményem, hogy az őszinteség jó kommunikációval hosszabb távon mindig hatásosabb, mint az, hogy a hazugságot jó marketinggel hogyan lehet igazságként eladni. Ez a nagy tévedése sok politikusnak.

– Kinek például?

– Akkor másképp fogalmazok: a 168 Óra olvasói számára bizonyára magát a patás ördögöt idézem meg, de Kövér László barátom pontos, őszinte, lényegre törő szavait patikamérlegen kimérő fogalmazása nagyon közel áll az ízlésemhez. Mégis szinte bármikor, ha megszólal, kapásból az a reakció, hogy „micsoda szörnyűséget mondott”. Idővel aztán mindenki kénytelen elismerni, hogy szike élességgel, de sebészi pontossággal beszélt.

– Szike volt a sokat idézett köteles beszéd is. Választást buktak rajta.

– Klasszikus esete volt ez annak, amikor valaki szavait aljas módon teljesen kiforgatják. Amit Laci mondott, abban közel nem volt benne mindaz, ami utóbb belemagyaráztak. Az volt a mi hibánk, hogy nem figyeltünk eléggé az átértelmezési szándékokra. Sajnos ismét kiderült, nem az a lényeg, mi hangzott el valójában, hanem az, mit mondanak arról, ami megtörtént.

– Az ön klasszikusa, a thomasmeliázás sem sikertörténet.

– Olyan aranyos, hogy az interjú során szinte végig a kérdések helyett véleményt mond, vagy kérdő hangsúlyt tesz a kritizáló kijelentései végére. Az idézett twitter bejegyzésemnek a hegye nem az volt, hogy „ki a faszom az a Thomas Melia?”, hanem az, hogy kisebbrendűségből miért kezd magyarázkodni két magyar államtitkár, ha kritizál minket egy nem túl jelentős beosztású amerikai kormánytisztviselő.

– Az ön szövegei tele vannak kövéri aknákkal.

– Bizonyára lehetnek ilyen nem szándékolt hatásaik. Éppen ezért, ha az általam elültetett hóvirágot valaki taposóaknának próbálja feltüntetni, időben kell kapcsolnom.

– MLSZ-ügyben nem akar kapcsolni?

– Az MLSZ maga az akna. Már bocsánatot kérek, de a 8-1 mindent beélesít. Ne csapjuk be magunkat! A foci bajait megoldani hivatott szervezet minden elképzelhető támogatást megkapott a munkájához, mégis tehetetlennek bizonyult. Ki kellett mondani: ez a szervezet, az MLSZ rosszul működik. Kimondtam. Hatalmas költségvetési forrásokat kaptak pályák, stadionok, utánpótlás nevelő bázisok építésére, fejlesztésére, kedvezően változtak adó- és egyéb jogszabályok, hogy például hatékonyan felléphessenek egyebek mellett a futballhuliganizmus ellen, és a magyar média is megelőlegezte a bizalmat. Ráadásul olyan szponzorok szálltak be a sportágba, akik mostanáig távol tartották magukat a focitól. Mi kell még?

– Talán idő. Most úgy tűnik, Csányi falhoz állításához kapóra jött a 8-1.

– Ha Csányi elnök marad és nem változtat semmit az eddigiekhez képest, akkor semmi jóra nem számíthatunk. Más ezt talán nem merte kimondani, mert hűha, nehogy baj legyen egy ilyen nagy emberel bajszot akasztva. De én nem vagyok ijedős fajta. Nem a 8-1 a fő probléma, hanem az, hogy a szövetség elherdálta labdarúgás megújítására kínálkozó történelmi esélyt. Ez a vereség olyan betegség újabb tünete, amelynek gyógyítására minden eszköz Csányiék rendelkezésre állt. Csányi Sándor majd az emlékirataiban hibáit belátó módon elmesélheti, hogy tényleg hozzá kellett volna nyúlnia a harminc-negyven év eredménytelenségéért, kudarcaiért felelős edzői, futballvezetői garnitúrához, vagy mondjuk az utánpótlás-nevelés rossz rendszeréhez. Nyilván csodás kötet lesz, de ettől még tény: hatalmas lehetőséget szalasztott el MLSZ elnökként.

– Szóval ön leváltaná Csányit.

– A politikának ezen a területen nincs helye, ezért nem mondok ilyet. Van közgyűlése az MLSZ-nek.

– Csányi ország-világ előtt szólt vissza önnek, a „Twitter huszárnak”. „Ha annyira aggódik az MLSZ-ben elköltött pénzek miatt, akkor próbálja meg eladni az általa a minisztersége idején vásárolt beléptetőkapunak álcázott síkapukat”. Eladja?

– Soha nem volt az enyém ez az egységes jegyértékesítő-, beléptető-és térfigyelő rendszer, nincs is ezért lehetőségem eladni. A csencseléshez ráadásul nem értek, az Csányi Sándor műfaja.