Négykezes orczytlanság

Hát ezeknek nagyon, de nagyon elgurult a gyógyszerük! – gondoltam valahol a kétszázadik oldal környékén, amikor már felvonult az egész díszes társaság betyárostul és grófnőstül és nevelőstül és cimbalomfenoménestül és persze prémes rémestül: olvashattunk már egy művészregény-, egy rémregény-, egy kalandregény-, egy pikareszkregény-, valamint számos Jókai-regényparódiát, hogy a Vörös Pimpernelről már ne is beszéljünk.

Teljes a káosz tehát, az ember csak kapkodja a fejét, „ez nem igaz, ezt nem lehet tovább csinálni velem, úgy lecsapom, hogy csak úgy nyekken” – mondja az ember magában, de aztán mégis tovább olvas, kapkod, és persze (hogy el ne felejtsem) kacag, hogy a könnye is kicsordul. De aztán – hogy, hogy nem – a sok játék, tréfa, gúny és parafrázis mögül kinő a regény maga, kivájja saját medrét, és megteremti a saját szabálytalan szabályait, és (öt és félszáz oldal után) az ember úgy teszi le a kötetet, hogy jajdekár, hogy nincsen tovább, és elengedi persze a füle mellett a szerzők figyelmeztetését, hogy most már tényleg legyen elég, tessék szépen abbahagyni.

Ha nem mondtam volna, éppen Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba kackiás nemzeti vadregényét ajánlom nagybecsű figyelmükbe, amely az Emmuska címet viseli el, minthogy a történet egyik szála Orczy Emma bárónő (igen, igen, ő írta a Vörös Pimpernelt) és angol férje hazalátogatását beszéli el, de a többi szálak (melyek, ahogy illik is, egy idő után majd metszik egymást) egy rémnek öltözött szerelmes jéggyáros, egy börtönbe vetett, de onnan kiszabaduló betyár, egy zenész és „sokan mások” történetével gazdagítanak bennünket a millenniumi időkből (also starring Ferencz József és Sissy, párbeszédeik a regény legemlékezetesebb jelenetei), éppoly fontosak (vagy nem) és emlékezetesek.

Fergeteges nyelvi játékok, vérbő humor, egyéni világlátás jellemzi ezt a négykezes könyvet, melynek olvasása kíván némi erőfeszítést (szinte csak monológokból és dialógusokból áll, nemhiába színházközeli művészek az alkotók), de megéri a fáradságot: az olvasó az utóbbi évek egyik legérdekesebb, legegyénibb művével gazdagodhat.

Jolsvai András