Négy hónap kellett a vasárnapi boltzár hatásának kiheveréséhez

Kiheverték a vasárnapi boltzárat a nagyobb üzletláncok, a Sparnál a forgalom már nagyon közel van a törvény bevezetése előtti időszakéhoz, más láncoknál is hasonló folyamatokról számoltak be – írja a . A pótlékok és a plusz pihenőnap ügye viszont még nem rendeződött.

2016. augusztus 3., 12:01

A vasárnapi napokra jellemző forgalom nagyjából visszaállt a

törvénybevezetését megelőző szintre a Spar közlése szerint, ahol korábban az összes forgalom átlagosan 9 százaléka jutott a hét utolsó napjára.

Több más áruházláncnál is hasonló folyamatokról számoltak be a Magyar Nemzet érdeklődésére, de a forgalom pontos alakulását a legtöbb helyen üzleti titokként kezelik, így nem adtak róla hivatalos tájékoztatást. Azt egyelőre nem tudni, hogyan hatott a boltzár a dolgozói létszámra.

A lap szerint az egyik legnagyobb vitát továbbra is a vasárnapi pótlék kérdése és a plusz pihenőnapok ügye jelenti, amely 80-100 ezer embert érint a kereskedelem mintegy 500 ezer alkalmazottjából. A pótlék esetében azt kifogásolják sokan, hogy a kormány a zárva tartás eltörlésével párhuzamosan visszavágta a százszázalékos vasárnapi pótlékot (ez a korábbi szabályozás szerint arra az évi öt vasárnapra járt a kereskedelemben dolgozóknak, amikor az adott üzlet a rendelet ellenére is nyitva tarthatott). Ehelyett visszaírták a munka törvénykönyvébe (Mt.) az ötvenszázalékos pótlékról szóló részt. Ugyancsak az Mt. szabályozza, hogy egy hónapban egy vasárnapi pihenőnap jár a dolgozóknak. Ezt emelné most kettőre több szervezet.

A kérdésekről legkorábban az ősszel tárgyalhat a kormány az érdekvédelmi szervezetekkel, az esetleges változások csak 2017. január eleje után képzelhetők el – írja a Magyar Nemzet.