Mundruczónak kell egy szmoking

Úgy vagyok én ezzel a fesztivállal, ahogyan Achilles a teknősbékával: akárhogyan szaporázom, beérni már sosem tudom. Pedig most huszonnyolcadszor iparkodom oda, ám ez már a 61. filmünnep. Sokszor kérdik: nem unod még? De hát ez meg olyan, hogy az ember a következő könyvet is meg az azt követőt is el szeretné olvasni. (Nem áll meg a vicc: „Mit ajándékozzak a barátomnak?” „Például könyvet.” „Már van neki.”)

Így aztán évről évre nekigyürkőzöm. És emlékezem. Hányan nincsenek már itt, akikkel hajdan együtt voltunk. Gantner Ica, Geszti Pali, Köröspataki Sanyi, és ki tudná folytatni. Csupa irigyelt ember hajdan: filmfesztivál, Azúr-part, nagyvilág! Holott az akkori szegényházi szocializmusban nem futotta tisztességes szállásra, napidíjra. Így aztán aki áldozatot vállalt, néha a hasán meg az éjszakáin spórolt annyit, hogy csöppet hosszabbíthasson. Lazább szerkesztőségekben megengedték, hogy a háromnapi napidíjból megpróbáld kihúzni öt napig. A kísérletre persze legfeljebb lerobbant szállodák annexeiben, olcsó toldaléképületeiben kerülhetett sor, arra futotta (futotta?), ahol előtted (és veled együtt is) svábbogarak laktak, olykor elment az áram, és nem működött a folyosó végén a vécé. Ica itt lakott. Innen ment megnézni az Édes életet meg az ő napfényes kulisszáit, és írta meg a szakszervezetek hazai lapjában szépen a népnek.

Sanyi éjszakánként a disszidens barátjának a fogorvosi rendelőjében aludt, talán a díványon. Egyesek szerint magában a fogorvosi székben. És volt, aki kollégák szállásán összetolt fotelekben csövezett, fél szemmel az éjszakai portás pillantását lesve és egész testtel elkerülve.

Efféle kereten felüli kilengéseket a Magyar Rádió nem engedett. Éber külügyi osztályunk indokkal is szolgált: attól tartottak: a szegény munkatárs zsarolhatóvá lesz a lebujokban, vagy megvehetővé az ellenőrizetlen szívességi szállásokon. (Nem volt még messze az az időszak, amikor mindenkinek bele kellett néznie öltözködés közben, használatba vétel előtt a kabátja ujjába, nincs-e benne az ellenség keze.)

Így éltünk mi, körbeirigyelt szegények, bármilyen röhejesen hangzik is ma.

Igaz, amikor kellett, a vulkánfiber kofferokból csak előkerült a szmoking is, amely a versenyben lévő magyar filmek protokollbemutatóin volt kötelező viselet. (Akkor még volt ilyen, évről évre. Már tudniillik magyar versenyfilm a főmezőnyben, ünnepi bemutató, leséta a piros szőnyegen, reflektorfényben, muzsikával.) Szmoking persze leginkább csak kölcsönbe akadt. A filmrendezőket azért irigyeltük mi, nem filmrendezők, mert ők a Mafilm gyári jelmeztárából kaptak természetbeni ellátmányt. Még olyan is volt, aki ráigazított fehér szmokingban pompázott (mint egy bárányfelhő) a májusi ég alatt a Croisette-en. Szép volt, na!

Kivételes örömmel toldom ide, hogy az idén Mundruczó Kornélnak biztosan szüksége lesz szmokingra, hiszen Delta című filmjét meghívták a versenybe. Jár a piros szőnyeg, a reflektor, a taps és a muzsika. Nem merülünk el most benne, hogy ki mindenki lejtett végig már e díszlépcsőn, elég, ha az idei vendégekből adunk egy kurta listát: itt lesz, e piros szőnyegen forog majd Woody Allen, Jackie Chan, Penélope Cruz, Harrison Ford, Dustin Hoffman, Scarlett Johansson, Angelina Jolie, Emir Kusturica, Steven Spielberg, Quentin Tarantino és a többiek. Nem rossz lista! Biztosan ott lesz majd Sean Penn is, az idei zsűri elnöke. Ám a teljes produkcióra egy kicsit még várni kell...

A start előtti napokban már feszül a város. Újraszőnyegezik a fesztiválpalota lépcsőit (és cserélik közben is, minimum egyszer, mert kopik ám nagyon a tánclépésektől!). Lepróbálják a működést: biztonsági vizsgálat alá kerül az egész épület és annak teljes környezete: az őrzők őrzenek, a védők védenek, a technikusok technikáznak, tűzszerészek szorgoskodnak, kertésznek öltözöttek vizsgálják a virágdíszeket. A boltokat feltöltik fesztiváltrikókkal, emblémás öngyújtókkal, „szóróajándékkal”, könyvekkel, amelyek megelevenítik a múltat, és rózsásnak láttatják a jövőt. A helybeli mozirajongók belépőiket szervezik lázasan. Vége a két rendezvény közötti átmeneti békének, amikor a part öbleiben csendes alkonyatokon lehetett romantikusan szemlélődni. A következő napoktól a szemlélődés nem elég, az be van tiltva, itt már nézni kell. Fókuszálva, meredten. Nézni: a filmvilágot odabent, az ösztönöket idekint.

Amint eljön a rendezvényszezon (és Cannes-ban ez szinte folyamatos), mindenütt tumultus támad. A legnagyobb éppen a filmfesztivál idején. Míg korábban leginkább és szó szerint a nézők, nézelődők seregébe botlottál, mostanában az alkotók szaporodtak el, de nagyon! Digitálisfotósok, filmesek, videósok tapodják egymás sarkát, képre kapva mindent. Csupa kis Zapruder mindenik. (Zapruder: aki Dallasban írta be nevét az elnökgyilkosságot megörökítő amatőr filmesek vékony aranykönyvének lapjaira 1963. november 22-én, amikor Kennedy elnök az ő szuper 8-as kamerája előtt hanyatlott le. A szeme láttára.) Ám ha valahol ennyi tág pupillájú férfit látsz masinával a kézben, biztos lehetsz benne, hogy nő van a dologban. Adott esetben nem is egy. Mivel véletlenül mi magunk is a helyszínen jártunk, és véletlenül a mi kezükben is volt a fényképezőgép, meg tudtuk örökíteni nekilelkesedett férfi amatőrjeinket. (Akik természetesen csak fotósnak amatőrök, nem férfinak, hiszen ha így volna, nem meresztgetnék felizgatott kameráikat.) Ezt követően magunk szintén megtekintettük és rögzítettük a közérdeklődést kiváltó produkciót, amikor is két távol-keleti lány – talán japánok? – rögtönzött melegjelenetet adott elő a nyílt utca során. (Éppen csak táncolni, dalolni restelltek, mást nem.) Mímesek ők tán, nem valódiak, remélnek tőle valami filmszerepet, elébb epizódnyit, aztán feljebb. (Vagy lejjebb.) De a férfiak közt semmi Fellini-szerűt nem látni, sem egy valamirevaló szivaros producert. A lányok tán eljönnek megint, jövőre és azután, majd eltűnnek ők is, mint a Croisette más mutatványosai, a Chaplin-klón, a Majomember, a zöld Fáraó, akik itt voltak, most meg már nincsenek. Hacsak nincs fönt is egy nagy tengerparti sétány, tele olyanokkal, akik itt voltak, voltak itt, most meg már amott, az antianyagban...

De messze szaladtunk. Elégedjünk meg most annyival: május 14-én megnyílik, megnyílt a 61. Nemzetközi Filmfesztivál Cannes-ban, s itt versenyez a Delta, Mundruczó Kornél filmje.

Folytatása következik. (Reméljük.)