Mitől úr, aki nem az?
Az átkosbeli értelmező kéziszótár szómagyarázatából, miszerint az úr „a kizsákmányoló osztályhoz tartozó vagyonos, befolyásos ember, a hatalom birtokosa, osztálya erkölcsi eszményeinek megfelelő férfi”, hiányzik egy tágabb, közmegegyezésen alapuló pozitív értelmezés, noha minden magyarul beszélő ismeri és használja. Mármint azt, hogy az igazi úr egyúttal úriember, akinek másokkal, különösen a nála alacsonyabb sorban élőkkel szembeni magatartása nyomokban sem tartalmaz kivagyiságot, gőgöt, lenézést, megalázást, a „mindenki annyit ér, amennyije van” gyalázatos cinizmusát.
Emiatt (is) egyre kevésbé értem, hogy a médiában szinte már kötelező jelleggel urazzák a hatalomhoz tartozó politikusokat-közszolgákat, ilyen-olyan államtitkár-helyetteseket, miniszteriális potentátokat stb. – de ide sorolom a miniszterelnököt is – a róluk beszélők. Ezzel ugyanis – hangjukban az irónia legcsekélyebb árnyalata nélkül – mintegy elismerik a szóban forgó „úr” többnyire egyáltalán nem létező erényeit. Föl sem merül bennük, hogy az illetőről sok minden elmondható, viszont hogy úriemberként megfelelne a demokrácia erkölcsi eszményeinek, a legkevésbé sem.
Füzesi István, Budapest
