Méla Madonna

Már a kiállítás címéül választott mű is pontosan mutatja ezt a játékos ellentmondást. A festészet eddigi történetében sok tízezer Madonna-ábrázolás született (becsült adat), volt köztük Sziklás meg Sziklátlan, Szeplőtelen és Virágos, de egyiket se nevezték eddig Mélának. Szemethy Orsié az: bumfordi, tenyeres-talpas parasztlány (parasztasszony, a helyes megoldást bízzuk a bibiliamagyarázókra), aki jókedvűen méláz el jóllakott egyszülöttjén. Nagyon is földi, nagyon is e világi történet az övé, még az anyatej illatát is érezzük a kép előtt. Rusztikus, vidám, kedves és jóságos teremtés Szemethy Orsi Madonnája, ahogy a többi szereplője is az: az embernek táncra perdülni volna kedve a Várfok utcai Spiritusz Galériában a festőnő legújabb képei láttán (tizenhárman vannak, mint a gonoszok: meghat!), aztán zsíros pecsenyéket enni, és vastag borokat inni hozzá, végül pedig elterülni némán földszagú toszkán lankákon. Élni van kedve az embernek, harsogóan és szabadon, e képek láttán.

Pedig még nem is mondtuk, hogy mindezt csak második szándékból teheti. Ezek a jókedvű képek ugyanis (kettő kivételével, de azért azok se lógnak ki igazán a sorból) voltaképpen parafrázisok. Hajdani reneszánsz mesterek műveinek vidám újragondolásai. Karikatúrák, mondja a meghívó, de én erősen vitatkoznék ezzel. Szemethy Orsi nem csúfol, hanem újraértelmez és újraél.

És micsoda erővel teszi.