Mégsem megy a tengerentúlra a Bánk bán, lefújták a premiert
Törölte a Los Angeles-i Opera a novemberre tervezett Bánk bán-előadást, melyet az intézmény főigazgatója, Plácido Domingo vezényelt volna.
Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo, az LA Opera főigazgatója tavaly decemberben jelentette be, hogy a következő szezonban a magyar kormány anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc Bánk bán című operáját a kaliforniai városban - írja a
Fidelio. Az előadást Domingo vezényelte volna, és Káel Csaba, a Művészetek Palotája igazgatója rendezte volna. A magyar állam februárban szerződésben garantálta támogatását a premierhez, a június végén nyilvánosságra került információk szerint a mitegy 200 millió forintos összeg a költségek felét fedezte volna.Magony Zsolt, az előadást a Los Angeles-i Operaházzal koprodukcióban szervező Megakoncert társproducere az origo-nak júniusban még azt nyilatkozta, a maradék 150-180 milliós részt - ez az összeg egy "átlagos" amerikai operabemutató költségeinek körülbelül a fele - az amerikai támogatók állják.
Magony azonban július 19-én megerősítette a hírt, mely szerint a Los Angeles-i Opera vezetői - Eli és Edythe Broad - bejelentették, törlik a négy novemberi Bánk bán-előadást. A Megakoncert produkciós iroda az MTI-nek eljuttatott közleményében úgy nyilatkozott, szerették volna július 20-án elindítani a jegyértékesítést, de "magyar részről azonban sajnos folyamatosan módosultak a határidők, és a 43 tagú Los Angeles-i igazgatóságot ez okkal zavarta meg". Stephen Rountree, az kaliforniai operaház ügyvezető igazgatója ennek részben ellentmondva azt állította a Los Angeles Times szerint, hogy a producerek nem tudták időben összeszedni a szükséges pénzt, és megszervezni a Magyarországról szállítani kívánt díszletek és a jelmezek helyszínre juttatását.
Plácido Domingo a sajtónak eljuttatott rövid közleményében azt írja: köszönik minden résztvevő erőfeszítéseit, és remélik, hogy egy későbbi évadban még sor kerülhet az előadásra, hiszen a magyar nemzeti operaként számon tartott Bánk bánt még soha nem mutatták be operaházi előadáson az Egyesült Államokban.Magony Zsolt úgy véli, hogy a magyar kormány ígért támogatása elég nyomós érv ahhoz, hogy későbbi időpontban valóban létrejöjjenek az előadások.