Meghalt Bánki Ilona

Hetvenkét éves korában csütörtökön elhunyt Bánki Ilona újságíró, a Magyar Televízió egykori kulturális főszerkesztője, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének volt főszerkesztő-helyettese – közölte családja a közmédiával.

2023. június 9., 16:55

Szerző:

Bánki Ilona évtizedeken át dolgozott a Magyar Televízióban, többek között az Ablak című műsorban, de szerkesztette egyebek mellett a Napi Mozaikot, a Magyar Szalont és a Nappalit is. Kulturális főszerkesztősége alatt indult el az Aranymetszés című műsor. 

Bánki Ilona 1951. február 3-án született Baján. A Debreceni Tanítóképző Főiskolán népművelő-könyvtár szakon végzett, majd a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolájában tanult. 

Pályáját a Magyar Rádióban kezdte könyvtárosként, majd a Krónika szerkesztő-riportere lett, dokumentumműsorokat készített. 1987-től dolgozott a Magyar Televízió (MTV) Ablak szerkesztőségében. Több évig volt parlamenti tudósító, számtalan különféle témájú magazinműsort, dokumentumfilmet, portré- és szórakoztató műsort készített. 

Bánki Ilonát 2010-ben nevezték ki az MTV kulturális főszerkesztőjévé, majd 2011-től egészen 2015-ös nyugdíjazásáig volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kulturális Főszerkesztőségének helyettes vezetője.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)