Libikóka Krizsóval

2015. november 12., 14:37

2012 májusában indult Krizsó Szilvia talkshow-ja a Radnóti Színházban – Libikóka címmel. Vendégei életéből a „fent és a lent” helyzeteit bontja ki az újságíró: havonta egyszer sikerről és kudarcról kérdezi őket. Mitől lesz kiemelkedő valaki? Kellenek-e a sikerhez mélyrepülések? Ki hogyan bírja a bukást, tűri-e egyáltalán? Egyedi beszélgetős estek – színházi játékokkal és állandó zenei kísérővel, Darvas Ferenccel. Aki pedig ismeri Krizsó Szilviát, tudja: maximalista. Felkészült, érzékeny, szellemes. Jól kérdez. Bizalmasa a vendégeinek. Estjei három éve zsúfolásig telnek.

Tíz beszélgetését most könyvben is megírta. Krizsó a címe a kötetnek.

– Ez nem hagyományos interjúkötet, hiszen az nem adná vissza a műsor hangulatát. Mondok egy példát. Minden beszélgetőtársamhoz hívunk meglepetésvendéget. Molnár Piroskához – ő szintén belekerült a könyvbe – Koltai Róbert jött el. És miközben felelevenítették az egykori kaposvári Mágnás Miskát, énekeltek is az előadásból, meg táncoltak is. Én pedig a könyvben megpróbáltam ábrázolni, mi is történt a színpadon, hozzáfűzve saját gondolataimat is – mondta Krizsó Szilvia a 168 Órának.
Egyébként a kötet bemutatója november 27-én lesz az Örkény Könyvesboltban, akkor Bálint András, a Radnóti Színház volt igazgatója – a Libikóka ötletadója – kérdezi majd Krizsó Szilviát. Ő pedig rögtön dedikál is.

07:35

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.