Különleges fesztivál: Shakespeare Gyulára költözik
6 nap múlva indul a VII. Shakespeare Fesztivál. Július 7-től 17-ig hetedhét országból idén is Gyulára költözik a shakespeare-i világ! 10 nap alatt 5 színpadi vendégjáték, köztük egy világpremier, filmek, zene, gyerekprogramok, borkóstoló és egy konferencia lesz a festői Gyulán.
Az elmúlt években azzal vívott ki komoly rangot és elismerő sajtóvisszhangot a fesztivál, hogy a meghívott produkciókat a világ élvonalába tartozó előadások közül választja. Idén is így lesz: Gyulán viszi színre, méghozzá világpremierként Shakespeare A vihar című művét Miranda címmel a Vilniusból érkező világhírű Oskaras Koršunovas - írja a
7óra7. De itt lesz a szintén világhírű grúz rendező Robert Sturua, aki a Vízkereszt, vagy amit akartok című varázslatos darabját hozza el a tbiliszi Rusztaveli Nemzeti Színházból. Legmesszebbről, egyenesen Dél-Koreából jön a többszörös fesztiváldíjas, látványos produkció, a Szentivánéji álom, a Yohangza Társulat előadásában. Meghívást kapott a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is, akik nemrég a Kisvárdai Fesztiválon szerepeltek nagy sikerrel. A velencei kalmár című Bocsárdi László rendezte előadást hozzák Gyulára is.Ritkán játszott Shakespeare-darabbal kezd a rangos fesztivál: a Várszínház felkérésére a Troilus és Cressida című darabot állítja színpadra Horváth Csaba rendező-koreográfus a Forte Társulattal, valamint a Nemzeti Színház két kiváló művészével, Tompos Kátyával és László Zsolttal. Még egy különleges bemutató lesz a Shakespeare Fesztivál keretein belül, amiben Tompos Kátyának szintén lesz szerepe: Jazzonett címmel Shakespeare szonetteket hallunk majd a színésznőtől jazz zenével fűszerezve, Lantos Zoltán és a OpenSource együttes kíséretében (jegyvásárlás itt).
A Gyulához legközelebbi előadás a Lóvátett lovagok Békéscsabáról érkezik. A legfiatalabbak a Fringe-díjas Iskola Színház művészei lesznek, akik a Rómeó és Júliát dolgozták fel Quintus Konrád segítségével. Lesz alternatív Shakespeare-előadás, a Korijolánusz, a népszerű HOPPart előadásában, és klasszikus is, a Dürrenmatt-féle János király sztárszereposztással, a budapesti Örkényből. A koronát a 10 napos fesztiválra a londoni Musician of the Globe együttes Szerecsendió és gyömbér című koncertje teszi fel, amelyben Shakespeare-kori kocsmadalok és sikamlós balladák fognak megszólalni a zenekar és a világhírű muzsikus, Philip Picket előadásában.
A kísérő programok keretében látható lesz minden darab filmváltozata a Kamarateremben, délutánonként pedig Nagy András drámaíró társaságában megbeszélhetjük az előző napi látottakat. Egy sokszínű fesztiválhoz kellenek még jó gyerekprogramok valamint finom borok és ételek is: idén is lesz Shakespeare konyhája a Patriótában és a Corvin Hotelben. Az idei újdonság egy mini borfesztivál Midsummer Wine’s Dream címmel július 7-től 9-ig, a Vár körül. Ugyanitt, ugyanekkor az esti előadások előtt koncertek, utcaszínházi előadások és Shakespeare-mesék is várják az érdeklődőket.
A Shakespeare Fesztivál programjai Európa egyetlen épségben megmaradt síkvidéki várának színpadán, a páratlan szépségű középkori vár körül, a Tószínpadon, a Ladics-házban, a Kohán Képtárban és egyéb gyulai helyszíneken lesznek. Idén először az előadásokra bérletet is lehet váltani.