Szeretet egy fagyott világban

A Müpa szervezésében a Millenáris D épületében a Recirquel Cirque Danse by Bence Vági újcirkuszi társulat hatodik alkalommal mutatja be Kristály című meseelőadását.

A történet szerint Hólandia királynője, Kristály (Horányi Júlia) iszonyú kiábrándultságában kiáltványt intéz a néphez, amelyben megtiltja a szeretet minden formáját. Szerelmi csalódása miatt még az öröm esetleges szikrája is tilos az ország határain belül. A hírt az néppel Manó (Egyed Brigitta) kötelessége tudatni. Aki ellentmond vagy megsérti a parancsot, azt a Fagyhad katonái elfogják és börtönbe vetik. Példát az udvari bolonddal statuálnak, aki túlzottan szórakoztatóan adja elő produkcióját. Manó igazi rosszcsont, de játékából érezhető, hogy a szíve tele van pajkos örömmel. A Herceg (Yevhen Havrylenko) csalódik a királynőben, ezért meglátogatja egy kedves barátnőjét, akitől megértést és törődést vár, a látogatást Kristály félreérti és a Hercegnő (Kateryna Larina) ártatlanul a jégkristály fogságába kerül. Hókirálynő lelke napról napra fagyosabbá válik, ezért a Hópelyhek táncát megjelenítő angyalok (Ignácz Ivett, Mariia Hryhorieva és Valeria Khoruzenko) úgy hullanak alá az égből, ahogyan azt az uralkodónő elvárja.

Vajon képes-e a Hókirálynő a megbocsájtásra, megtalálja-e a belső békességhez vezető utat? Tud-e tenni az uralkodó népe jólétéért? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Vági Bence, a társulat művészeti vezetője, Illés Renátó, az előadás társrendezője és Zsíros Gábor koreográfus.

A Recirquel Társulat 900 négyzetméteren, egy téli fenyvesben, a tőlük megszokott letisztult díszletben adja elő a darabot. A látványvilág és a történet jól illeszkedik egymáshoz. A smink és a jelmezek a fehér, a kék és szürke árnyalataival variálnak, alátámasztva a fagyott világ lenyomatát. Csupán Manó kap egy bolondos piros sálat és az ugrándozó, bohókás gyermek egy zöld színű zakót, ami a soha nem múló remény szimbóluma. A díszlet és az előadás különlegessége, hogy nem a hagyományos „negyedik fallal” választja el a nézőt a szereplőktől, hanem játékra, kooperációra hívja őket, mégpedig úgy, hogy ők is szereplőkké válnak az előadás ideje alatt. Ennek a típusú immerzív előadásnak az a célja, hogy nézőit aktivizálja, vagyis passzív befogadóból aktív résztvevőkké változtassa. A közönséget így tartják játékban, és mint a cirkuszi előadásokon, bátran ki lehet fejezni az érzelmeket. Sőt, kell is! Egyed Brigitta nagyon jól alkalmazkodik a közönség összetételéhez, improvizációi mindig helytállóak, ezért tud a „nép” jóízűt nevetni egy-egy szellemes poénon.

A mese öt különböző helyszínen játszódik, a néző a színpadok, a díszletek és a jelenetek között jár-kel, mintha csak egy téli erdőben sétálna, a különböző cirkuszi produkciók pedig a közönség sorai közül nőnek ki. Az egyik ilyen jelenetben a Királynő hófúvást idéz elő és a Három hópehely szerepében a légtornászok a zord és szeles időjárás megjelenítői, de lényegében a Királynő belső vívódásait láttatják, lelke mélységeinek és magasságainak hullámzását szerelme elvesztése miatt. Ebben a jelenetben a néző teljesen testközelből élheti át azt a varázslatot, amit a cirkuszművészek képesek adni. A fizikai test költészetté válik és az időn túli álom bűbájjal hinti a jelenlevőket. Ritmusában és zeneileg is nagyon szépen megkomponált a jelenet, amely a valóságban a jelenlévőket helyezi a mágikus tér középpontjába.

Az előadás tulajdonképpen mindenkit érint, hiszen a szeretet és szerelem hiánya mindannyiunknak ismerős lehet. Az üzenet az ünnepek elmúltával is örök érvényű: egy fagyott világban is vannak olyan dolgok, amelyek képesek szeretettel tölteni az emberi szíveket.

Az alkotók magas színvonalú és érzelmes előadást hoztak létre, amely remek kikapcsolódást nyújt a téli szünet végéig az egész család számára.

(Fotó: Hirling Bálint)