Közösségi művészet Újpalotán

A Kortárs Magyar fiatal alkotók csoportja (KOMA) az országban egyedülálló programot indított Újpalotán. Művészeti vezetőjük, Zrinyi Gál Vince színész a közösségi színház és filmezés új módszereit dolgozta ki.

2014. október 29., 11:48

Szerinte a művészet a helyi társadalmi élet egyik legfontosabb szervező ereje. Közösségi színházuk tagjai helyi lakosok, akik maguk írják és játsszák saját történeteiket. Jelenleg Blokkoló című előadásukat próbálják, amelyet decemberben újpalotai lakótelepi lakásokban fognak bemutatni. Civil lakásszínház lesz. Emellett elindították a Közösségi Videók Újpalotáról-sorozatot is. Felhívásukra tavaly helyi fiatalok jelentkeztek, akik ingyen tanulhatták a filmezés, a vágás alapjait, és szabadon választott témákban forgattak. A kamerákat és a technikai eszközöket a KOMA kölcsönözte nekik térítés nélkül. Folytatásként most a hatvan év fölöttiek kaptak filmes lehetőséget.

A projektek szakmai vezetője Török Marcell, a MOME végzős hallgatója, médiadizájner. A 168 Órának elmondta: a helyi nyugdíjasotthonokat is járták, s hetven fölöttiek szintén kedvet kaptak a filmezéshez. Egyhetes tanfolyamon tanították meg őket a kamerakezelésre, hangosításra. Az idősek között akadnak újpalotai panellakók is, az alsó középosztály tagjai. Érdekes, hogy míg korábban a fiatalok főleg súlyos problémáikról, a hajléktalanságról, munkanélküliségről forgattak, a hatvan fölöttiek inkább az életük apró örömeit, lakóhelyük érdekességeit akarták megmutatni másoknak. Akadt, aki gyönyörű, régi kerítéseket örökített meg, más a közösségi kerteket vagy az újpalotai erkélyeket. Az alkotásokat nyilvánosan is bemutatják a helyi közösségi házban, és hamarosan az Indavideo.hu-n is láthatók lesznek. A XV. kerületi önkormányzat által támogatott filmes civil szerveződés novemberben újabb akciót kezd: gyermekeiket egyedül nevelő szülők mesélhetnek mozgóképekkel az életükről.