Kései kezdő
Hetvenedik esztendején is túl járt, amikor megjelent első kötete. Regénybe illő karrier. Vagy legalábbis novellafüzérbe. Különös család Telkes Margité, női ágon kissé különc is. Amerikai nagynénje – Telkes Mária – hússzoros feltaláló, az utolsót már kilencvenévesen jegyezteti be. Ő maga gyermekorvosként dolgozott. Irodalmi „leleteit” nyugdíjasként gyűjtötte kötetbe. BÁNYAI GYÖRGY találkozott vele.
Későn érő típus. Vagy csak későn ráérő? Végigdolgozta aktívnak nevezett korszakát, mielőtt íráshoz fogott.
– Anyám is jócskán elmúlt nyolcvan, amikor rákapott az írásra. Jószerével csak feküdt az ágyban, s körmölte stencilpapírra a visszaemlékezéseit, bekezdések nélkül, a legsűrűbb sorközzel. Okos nő volt, de sosem volt ideje ilyesmivel foglalkozni. Amikor igen, akkor viszont megírta a család történetét.
Stencilpapír – a rendszerváltás előzményeinek egyik kulcsszava. Kézzel teleírva egy paksaméta: csaknem egy évszázad. Abból készül Telkes Margit második könyve. A doktornő mindig szeretett volna írni. Hogy miért lett mégis orvos?
– Anyám mondta.
Világos. Akadtak persze más impulzusok is, amelyek a pálya felé terelték. Például az, hogy svábhegyi házuk ápolda lett a világháború végén, mindenféle katonák segélyhelye. Erről szól egyik novellája, noha nem saját életének részeként írta meg a történetet.
Igen is, nem is, valóság is, nem is. Mint a híres rokoni vonal: a Telkesé, apja nővéréé, Máriáé, aki a neves, bár nem elég ismert magyar feltalálók egyike. Mármint itthon nem ismert, Amerikában annál inkább. Amikor Margit született, Mária már az Egyesült Államokban élt. A harmincas–negyvenes évek vészterhes időszak Magyarországon. Miért nem pattantak meg?
– Apám meghalt, amikor ötéves voltam. Valójában csak hírből ismertem őt, anyám túl hamar elvált tőle, aztán újra férjhez ment. Az az ember adoptált volna, de nem hagytam. Azt akartam, apámból legalább a neve maradjon meg nekem.
Nem részletezi a történetet. Talán egyszer megírja, például anyja vaskos stencilkéziratát használva forrásként. Mária, a feltaláló nagynéni neve is fel-felbukkan időnként a családban, de hamar el is felejtődik. Õ haragudott-e az itteniekre, vagy azok negligálták őt? Nem derül ki.
Pedig akár büszkék is lehettek volna rá. Telkes Mária fizikusként végzett Budapesten, s Amerikában találta meg a számítását. Számításai szerint a nap hevét a víznél több hő tárolására és leadására képes alacsony olvadáspontú anyag, a glaubersó segítségével lehetne lakóházak energiaellátására használni. Mindez már a múlt század negyvenes éveiben fölsejlett benne. Fel is húztak egy kísérleti épületet a Boston-közeli Doverben, csakhogy az drágán üzemelt. Ám az ötlet maradandónak bizonyult. És mindezt a magyar származású fizikus hölgy ókumlálta ki, aki húsz másik fontos ötletet is jegyez.
Keveset tudunk róla. Margit asszony se túl sokat. A találmányt épp hogy érti, pedig vonzódik a természettudományokhoz. A civil léte ezzel is összekapcsolódott, meg azzal is, amivé később lett. Csakhogy most nyugdíjasként – kórrajzok helyett – korrajzokat skiccel papírra. Például a vidéki ispotály szállójának körülményeit: közös fürdőszoba, közös konyha, szigorú időbeosztással a hatvanas években. Az öt orvos házaspár egyikeként a sebész férj és a gyermekgyógyász feleség együttélésének kezdeti esztendei, az indulatosan vad testi szerelem, amit egyikük sem élvez igazán. Mert dühből jön. Az ifjú doktornő elfogadja ugyanis egy pesti kórház invitálását, amire urának esélye sincs.
