Kerényi: kicsit börtönbe kellene zárni az írókat

Másfél milliárd forintot költhetett Kerényi Imre a Nemzeti Könyvtárra, s nemrég újabb háromszázmilliót ítéltek oda a projektnek. Az Index a idézi, mely szerint feleslegesen költik ezt a pénzt. Kerényi a Magyar Nemzetnek többek között azt mondta, hogy jó lenne egy kis diktatúra, hadd fordítgassanak az írók szépirodalmat a börtönben, mint Göncz Árpád.

2015. május 27., 12:33

„A Nemzeti Könyvtárnak nincs létjogosultsága a könyvpiacon” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke. Szerinte a kiadott könyveket az eddig ráköltött pénz harmadából is meg lehetett volna jelentetni, ráadásul sokkal igényesebb formában.

Azért is fölösleges kiadás – emlékeztet a Magyra Nemzet cikke –, mert a Nemzeti Könyvtár-sorozat kötetei amúgy is elérhetők voltak más kiadók gondozásában, így a projekt a piaci viszonyokba is beavatkozik azzal, hogy ingyen osztogat könyveket könyvtáraknak és egyéb költségvetési intézményeknek.

(Forrás: Index)