Kérdések a munkatáborokról
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette a Magyar Munkatervet, amelyben részletezi a 2015-ig elérendő 400 ezer új munkahely megteremtésének módszerét és ütemtervét.
Apró szépséghiba, hogy a fentiekből kb. 300 ezer ember félmunkaidőben lesz csak foglalkoztatva.
A munkatervből kiderül például az, hogy a munkahelyek jelentős része – 2012-ben 80%-a – napi 4 órás közmunka, aminek helyszíne legfeljebb 3 órás utazással elérhető, illetve ahová buszon, vasúton szállítanák a munkásokat.
Az embereket konténerekben szállásolnák el, és nyugdíjból visszarendelt rendőrök felügyelnék a munkájukat.
Illetve: Pintér Sándor azt nyilatkozta: “Senkit nem akarunk figyeltetni a nyugdíjas rendőrökkel... nem megfigyelésről van szó, hanem vezénylésről, irányításról, szervezésről”. (Ja, az más...)
Orbán Viktor a Tények c. műsorban arról beszélt, hogy egyáltalán nem lesz segély január elsejétől.
Ebből viszont az következik, hogy akinek nincs munkaviszonya és vagyona, az vagy éhen hal, vagy megy a kijelölt munkatáborba.
A közleményekben arról beszéltek, hogy a minimálbér és a szociális segély közötti összeget fizetik nekik, időarányosan. Ez azt jelenti, hogy aki dolgozott korábban, havonta bruttó 39 ezer forintot kap (kevesebb, mint nettó 31 ezret), aki szociális segélyt kapott korábban, kevesebb, mint 16 ezer forintot vehet át.
Néhány kérdés felmerült bennem ennek kapcsán:
- Hogyan lehet ennyi pénzből megélni? Pláne, egy családot eltartani?
- Mehet mindkét szülő dolgozni? Lesznek konténerek családok befogadására?
- Ha a család nem megy a dolgozó szülővel, mennyi időnként találkozhatnak ezek az emberek a gyerekükkel, a párjukkal, a szüleikkel?
- Mit fog szólni az a munkás, akinek társa ugyanazért a munkáért kétszer annyit kap?
- Végzettségtől függetlenül el kell fogadni a felajánlott munkát. Hogyan fogják bírni a nehéz fizikai munkát az ehhez nem szokott emberek (a 60%-nál kisebb arányú rokkantak, az idősebbek, a szellemi munkához szokottak)?
- Mivel fogják tölteni ezek az emberek a napot 4 órai munka után, idegenben, pár forinttal a zsebükben?
- Milyen munkafegyelem követelhető az éhbérért dolgoztatott emberektől? Milyen minőségű lesz az általuk végzett munka?
- Hogyan intézik ezeknek az embereknek a gondjait, lesz-e szervezet, amelyhez fordulhatnak, ha úgy látják, hogy kibabrálnak velük?
- Ezt a kormány hosszú távú megoldásnak gondolja?
- Ha a kubikos munkán túl vannak (ami a bekerülési ár 10-30%-a), lesz pénz és szakember a létesítmény szakmunkáinak elvégzésére, vagy elég, ha sok-sok létesítmény alapozása készül majd el országszerte?
- Tényleg azt gondolják, hogy lesz százezrével munkavállaló alig havi 16 ezer forintért?
- Mit tehet az, akinek nem jut munka, de segélyt sem kap?
És végül: nem fél a kormány a fekete munka és a bűnözés terjedésétől, egy éhséglázadás következményeitől?
Faragó György