Jó helyen, jó ötletekkel

Minél többen kereshessék fel a budapesti kulturális rendezvényeket, azok is tekinthessék meg a főváros látványosságait, akik nem itt élnek. A Városliget közeli Benczúr Hotel ezt is egyik céljának tekinti, s jó ok van hinni, hogy e küldetését már csak kedvező földrajzi elhelyezkedése és a célszerűen kialakított akciók miatt is képes teljesíteni.

2014. február 11., 10:51

Segít persze az is, hogy ebben a háromcsillagos superior szállodában elfogadják a Szép-kártyát. Sárközy György igazgató egy percig sem tagadja (miért is tenné, hiszen inkább büszkélkedhetne vele), hogy kihasználják a sokféle helyzeti előnyt, kulturális helyszínek és fontos történelmi emlékhelyek és kedvelt idegenforgalmi célpontok közelségét. A Szépművészeti Múzeum aktuális kiállításaihoz például mindig kapcsolódik valamilyen kedvezményes akció. Az ezekben a napokban záródó Caravaggiótól Canalettóig című szenzációs kiállítás idején a szobafoglaláshoz belépőjegyet is kapott a látogató – nem csoda, hogy az akciónak sikere volt. Ilyen kaliberű rendezvény persze nincs mindennap, de a szálloda munkatársai bátran ajánlhatják vendégeiknek a Raffaello-rajzok megtekintését, az áprilisban nyíló Toulouse-Lautrec-kiállításra pedig minden bizonnyal érdemes lesz újabb kedvezményeket biztosítani az érdeklődőknek.

A környék nyújtotta lehetőségek közé tartozik a legendás Széchenyi fürdő, Vajdahunyad vára és a tó – nyáron a csónakázás, télen a korcsolyapálya –, és persze az Állatkert, amely a szálloda igazgatójának külön szívügye. Ezekhez a létesítményekhez is kapcsolódnak az akciós ajánlatok, a néhány napos tartózkodáshoz biztosított kedvezményes múzeumi, esetenként állatkerti vagy éppen fürdőbelépővel, amelyről a szálloda

honlapjamindenkor tájékoztat.

Nem lebecsülendő, hogy a belváros alig pár megállónyira van, vagyis a kocsit ki sem kell hozni a szállodai parkolóból. Kellemes sétákat ígér a patinás Andrássy út a szépséges villákkal, könnyen megközelíthetők a legendás kávéházak, az Opera és a felújított Zeneakadémia. De persze azt sem hagyják figyelmen kívül az együttműködési megállapodások tervezésénél, hogy közel vannak a nagy sportlétesítmények, a tömegeket vonzó koncertek helyszínei is. Nem csoda, hogy a Syma Csarnokban megrendezett FED-kupára kíváncsi sportrajongókra éppúgy gondoltak, mint az

Ennio Morricone-koncertiránt érdeklődőkre. Kedvezményes belépőjegy, illetve taxitranszfer a Papp László Sportarénába tette vonzóvá a szobafoglalást. Érdemes követni a honlapon a megújuló akciókat – amelyek között „esküvői ajándékként” ingyenes szállással kedveskednek az új házasoknak.


Az egyre újabb ötletek között szerepel az is, hogy a kortárs képzőművészet költözzön be a szállodába. Ennek köszönhetően a foyer-ban folyamatosan láthatók egy-egy művész alkotásai – most Bajusz Csaba fotói. A kezdeményezés népszerű, nemcsak a vendégek, hanem a kiállítók körében is: 2016-ig már betelt a naptár. A művek egy-egy hónapig vannak a falakon, a művész a termet, a szervezést térítésmentesen kapja, az ünnepélyes, szerény büfével és kis műsorral kísért megnyitó pedig újabb és újabb közönséget vonzhat ide.


Most körvonalazódik az együttműködés Pécs városával, a Zsolnay Kulturális Negyeddel. A megbeszélések helyszíne mi más is lehetne, mint a Benczúr Hotel Zsolnay Terme, amelynek egyik ékessége a Zsolnay kút.