Jégkorszak 3. (3D)

Bizony az első két jégkorszakból kimaradtam valahogy, nincs mércém, előzmény, tapasztalás, ilyesmi, azzal kell beérnem, amit itt a harmadik nekidurálásban láthatok. S ez nem kevés.

Először is: a szereplők! Az ősmakk–ősmókus-viszony örökös újrakezdést hirdető madáchi hitéről már hallottam elfogultan susogó hangokat korábban. Most párosjelenetekben (egy férfi és egy nő) ment a makkbalett, különösen fényesen a tangó. (Minden ironikus fintorért mindig hálás alulírott.)

A mamutpár méltóságteljes szeretetben éli életét, a felelősség és a szolidaritás vezeti őket, mint efféle nagy állatoknál kizárólag szokás. (A porcelánboltot gondosan elkerülik.) Sid, a lajhár apai örömök elé szeretne nézni, de még szingli, így a más tojását dajkálja. (Ebből rémes dolgok következnek, lásd Konrad Lorenz tapasztalatait a vadkacsacsemetékkel!)

Debütál a dinóvadász menyét: Buck, a félszemű, akivel még sokat fogunk találkozni. Lehet belőle még akár kalóz is az Északi-Jeges-tengeren.
A dinók sztárként viselkedtek, arra léptek rá, akire akartak. Nyaktól fölfelé pedig különösen emlékeztettek a celebek életjelenségeire. (Már szinte unom is őket.)

A röpködő kis mutánsok megkeserítették az Alvilágban bolyongó hőseink életét, pedig még Dante is be lett nekik idézve a belépés és a remény odahagyásának szoros korrelációjával.

A film jóra tanít: szeretetre, együttműködésre, szolidaritásra, bátorságra, de nem merném gyerekmozinak titulálni. Sok benne a hökkentő vagy az egyenesen rémisztő.

S főleg a háromdimenziós változatban, amelyet egyébként a serdültebbeknek szívből ajánlok. Az azért mégsem semmi, amikor az orrunk hegyén ott parádézik egy egész horda/csorda.

(Rendezte: Carlos Saldanha.)