Holnapra jobb lesz

Az ismert publicista-író, Jolsvai András regényében a kora hatvanas évek Magyarországa elevenedik meg: a vaskos, majd a szorításból kénye-kedve szerint engedő Kádár-világ. A könyv bemutatója alkalmából személyesen is találkozhatnak a szerzővel április 2-án, csütörtökön 17 órától az Írók Boltjában. (Budapest, Andrássy u. 45.)

2015. március 30., 11:50

„A Vova – azaz Vorosilov – névre hallgató vaddisznó békésen szundikál az akáctelki kiskocsma előtti dagonyában, miközben a nagyföccsre betérő hajdani horthysta katonatiszt – aki mostanság inkább parkőrként keresi a kenyerét –, a szükség esetén besúgóként „munkát vállaló” kocsmáros, a helyi focicsapat nőcsábász üdvöskéje vagy a régi idők eleganciáját őrző ügyvéd úr vakargatja-simogatja szeretettel széles tokáját. A kocsma hálás közönsége mindeközben békés egyetértésben vesézi ki a dicsőségesen menetelő Herkules lehengerlő győzelmét... no meg Eleknek, a tősgyökeres akáctelki család legkisebb fiának a szabadulását a börtönből.”

Az ismert publicista-író regényében a kora hatvanas évek Magyarországa elevenedik meg, a vaskos, majd a szorításból kénye-kedve szerint engedő Kádár-világ. Ahol hangosan kattognak a jelentéseket zongorázó írógépek, és elvtársak-kartársak-tagtársak zengik Moszkva dicsőségét – s mégis van egy apró sziget, ahol nem szűnt meg az otthonosság, létezik még a meghitt barátság, sziporkázik a humor és, ha jólétre nem is, de legalább békére találhat mindenki.

E szűk pátria – Akáctelek – lakóinak összetartása nemcsak a közösséget menti át a jövőnek, hanem védelmet nyújt a mégoly különböző honpolgároknak is: a „virtigli proletárnak”, a kosztosokból élő arisztokrataasszonynak, a fifikás „anyagbeszerzőnek”, a lelkes pártmunkásnak és a kevésbé lelkesnek egyaránt.

A könyv bemutatója alkalmából személyesen is találkozhatnak a szerzővel április 2-án, csütörtökön 17 órától az Írók Boltjában. (Budapest, Andrássy u. 45.)

Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.