Hogy mi van?

Bolgár György sorozata

Azt állítja Orbán Viktor
(a brüsszeli európai csúcsra érkezve), hogy Magyarországra nem hozni kellene a bevándorlókat, hanem elvinni őket.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a bevándorlókat nem hozza senki (hacsak nem az embercsempészekre gondolt Orbán), és nem is kell, hogy elvigyék őket, mert mennek ők maguktól is. Azonkívül jórészt nem bevándorlók, hanem többnyire menekültek vagy menekülők. Őket hová vigyék?

Azt is állítja a miniszterelnök
(Brüsszelben, az uniós csúcsértekezlet után, az Európai Bizottság által javasolt befogadási kvótákról), hogy létkérdés, kit engedünk be a házunkba, a lakásunkba, az országunkba. Ez húsba vágó nemzeti kérdés, és ezt Magyarország csak egyedül döntheti el.

Ezzel szemben a tény az,
hogy ez nem így van, mert az Európai Unió schengeni határát alkotó Magyarország uniós szabályok szerint dönt arról, kit enged be az országba, illetve az Unióba, a menekültek esetében pedig szintén nemzetközi szerződés szabja meg, hogy a menedékkérőket fogadni kell. Nagyon fontos kérdés, valóban, de nem szimplán magyar kérdés. Hacsak nem akarunk kilépni az Unióból. Nem akarunk?

Azt állítja Lázár János,
a Miniszterelnökséget vezető miniszter (szokásos heti sajtótájékoztatóján), hogy más EU-s tagállamok mintegy 16 ezer, nem uniós állampolgárt akarnak visszatoloncolni Magyarországra, de ebből a 16 ezerből akár 200 ezer is lehet a következő fél évben.

Ezzel szemben a tény az,
hogy nem lehet 200 ezer. Egyszerűen azért, mert akik már több mint fél évet eltöltöttek valamelyik más uniós országban, nem toloncolhatók ide vissza. Elvileg az első félévben nálunk bejelentkezett 60 ezer migránst valóban visszaküldhetik, de jelentős részük egy időre eltűnik Nyugat-Európában, vagyis ügyükben nem nálunk kell lefolytatni a menekültügyi eljárást. De értem én, hogy a 200 ezer riasztóbban hangzik, mint a (szintén vissza nem küldött) 16 ezer.

Azt állítja Szijjártó Péter
külgazdasági és külügyminiszter (sajtótájékoztatóján), hogy a magyar kormány maradéktalanul betart minden uniós jogszabályt.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének írt levelében bejelentette, hogy Magyarország 2015. június 23-i hatállyal „ideiglenesen, határozatlan ideig nem tudja fogadni... a Dublin III. rendelet szerint Magyarországra át- vagy visszaadni kívánt, nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjesztett személyeket.” Ugyanakkor – tette hozzá – „ez nem jelenti azt, hogy Magyarország ne lenne elkötelezett a rendelet maradéktalan betartása iránt.” Hát igen. Elkötelezettek vagyunk maradéktalanul, de egyelőre nem tartjuk be maradéktalanul.

Azt állítja Tessely Zoltán
(Bicske fideszes országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján), hogy az illegális bevándorlók veszélyt jelentenek közbiztonsági szempontból; néhány nappal ezelőtt például egy bicskei hipermarketben egy illegális bevándorló „nézőpontjának nagyobb nyomatékot adva” kést rántott.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a rendőrség közleménye szerint az illető nem rántott kést, és nem lépett fel támadólag senkivel szemben, csupán késsel a kezében zavartan viselkedett, mire a kiérkező járőrök kórházba vitték. A „nézőpontját” azóta is keresik, de lehet, hogy Tessely képviselő már megtalálta.

Azt állítja Megyeri Dávid
a Napi Gazdaságban (finom iróniával a Freedom House Magyarországra vonatkozó leminősítéséről), hogy „2002-ben, a balliberálisok kormányra kerülésekor virágzásnak indult a magyar állam és demokrácia, ez az örömteli folyamat eltartott egészen 2010-ig..., nagy kérdés azonban: van-e még élő, szellemi egészségének birtokában lévő felnőtt ember a földkerekségen, aki fikarcnyi hitelt ad az olyan konzervativizmus- és racionalitásüldöző liberálglobalista kegyencszervezeteknek, mint a Freedom House?”

Ezzel szemben a tény az,
hogy a magyar demokrácia virágzása még a Freedom House szerint sem tartott 2010-ig, mert 2006-tól kezdve folyamatosan rontott a magyar osztályzaton, ám a helyzet valóban 2010 után súlyosbodott, mellesleg nemcsak a jogvédő szervezet, hanem az Európai Unió és az Európa Tanács szerint is. Arra a nagy kérdésre pedig, hogy van-e még élő ember a világon, aki hitelt ad a Freedom House-nak, azt kell válaszolnunk, hogy nemcsak hitelt, de még pénzt is ad. Például az amerikai, a holland vagy a norvég külügyminisztérium. Bár lehet, hogy ők mind nincsenek szellemi egészségük birtokában.