Hetven év magány

„...fázik a föld alatt
régi szép szeretők csontja s el is reped.”

„Köszönöm Édes az együtt töltött kilenc évet” – írta házassági évfordulójukon Radnóti Miklós a szerbiai, bori munkatáborból a feleségének. Akire ezután még hetven év özvegység várt. Példás önfegyelemmel és méltósággal viselt hét évtized. Radnóti Fifi (ahogyan a hozzá közeliek hívták) sosem vállalta a mártír hozzátartozójának szerepét. Nem reprezentált, nem vett részt ünnepségeken, szentimentális vagy harcias megemlékezéseken. Nem adott interjút, nem osztotta meg gyászát a vakvilággal. A hagyatékot gondozta, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen versmondást, francia és orosz nyelvet. Élte a maga intimitásában az életét. Egyedül.

Pedig hogy mennyire ihlető-alkotó társa volt a költőnek, azt a versekben vele folytatott párbeszédek is mutatják: „Mióta készülök, hogy elmondjam neked / szerelmem rejtett csillagrendszerét”, „látod-e drága, suhognak az álmok”, „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”, „Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban”, „valóság voltál, álom lettél ujra”...

Ahány szerelem, annyiféle.

A költőé többnyire publikus. Tudható, hogy Csokonai a komáromi Vajda Juliannát látta a „Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek!” varázslónőjének. És az is, hogy Lilla, a rokokó múzsa gyakorlatiasan és kissé türelmetlenül máshoz ment feleségül. Tudható, hogy a „nemzet özvegyének” mondott és egyebekben igencsak öntudatos, modern viselkedésű Szendrey Júlia miként menekült proskribált férjének emlékétől s nevének terhétől Horváth Árpád történész védőszárnyai alá, szinte igazolva a Szeptember végén romantikus látomását arról a bizonyos özvegyi fátyolról. És emiatt miképpen vonta magára a kortársak haragját még 19 évig, haláláig. Tudható, hogy Adynak a volt Lédája az első világháború kitörése után visszakényszerült Magyarországra az ellenségessé lett Párizsból. És élt még 15 évig a költő halála után, nélküle, a gödöllői nagypolgári villában Diósy Ödönnel marakodva, szívrohamok és trombózisok között, s végül egy gyógyíthatatlan bőrbetegség vitte el. Hogy az özveggyé lett Csinszka – aki ugyanabban az évben, 1934-ben halt meg, mint Diósyné Brüll Adél – hogyan keresett volna új kikötőt Babits Mihálynál, és lelt erre Márffy Ödönnel kötött új házasságában, bizonyítva a múzsa többoldalú ösztönző erejét.

Mondom: minden szerelem más.

1926 őszén találkozik a 17 éves Glatter Miklós a 14 éves Gyarmati Fannival egy matematikakorrepetáláson. De még sokáig kell várni az esküvőre, mert a lány szülei csak „kész embert” fogadnak el vejükként. Így aztán 1935. augusztus 11-én kerül sor a házasságkötésre. Ekkor a magyar–francia szakos tanár és költő 26 éves, az asszony 23. A múzsák között ő lesz a legnagyobb túlélő.

A zsidótörvények értelmében Radnótit 1941. szeptember 9-én behívják a 209/16-os munkaszolgálatos századhoz. Többnyire fizikai munkát végeznek. Akad persze lelki megpróbáltatás is elég. 1943. február 23-án Pesten egy villamosmegállóban egy önkéntes katona beleköt a költőbe, behurcolja az Albrecht laktanyába, ahol fejét kopaszra nyíratja, és békaügetésben zavarja körben az udvaron. Megalázó.

1943. május 2-án a házaspár katolizál. A Bazilikában Radnóti szegedi professzora, a piarista Sík Sándor kereszteli meg őket. A költő mundérján a sárga karszalagot a kikeresztelkedett zsidók fehér szalagja váltja.

Gyarmati Fanni 1944 májusában látja utoljára a férjét. Aki ismét behívót kap, és több ezer más munkaszolgálatossal együtt a szerbiai Borba kerül. Majd a harci cselekmények miatt ki kell üríteni a bori munkatábort, s gyalogmenetben, két csoportban indítják el a foglyokat. Közülük hétszáznál többet, ezernél kevesebbet végeznek ki SS-katonák Cservenkán. Akár innen is bekerülhetett a negyedik Razglednicába a „der springt noch auf” töredékmondata, de azóta már azt is tudjuk, hogy valószínűleg a vajdasági Ószivác főterén került a „sárral kevert vér” a költőre, amikor mellette Lorsi Miklós hegedűművészt lőtték le. („Feszes volt már, mint húr, ha pattan.”) Ehhez a tragikus töredékhez egy szép kövér hamisítás is tartozik. Ortutay Gyula – a hajdani jóbarát – próbálta elfogadtatni, hogy Radnóti e nyelvi azonosítással „meg is jelölte gyilkosait”. Holott a magyar „keret”, ahogyan a munkaszolgálatos századokat őrző honvédeket nevezték, visszavette az idáig hajszoltakat a népi németekből toborzott SS-től, és Szentkirályszabadján, Pannonhalmán, Győrön, Abdán át maga hajtotta nyugat felé erőltetett menetben foglyait. Marányi Ede alezredes parancsban adta, hogy a lassúakat furkósbottal kell ütni, a lemaradozókat, sorból kilépőket le kell lőni. (Ő maga 89 évesen halt meg csendben, ágyban, párnák közt egy német faluban, ahol álnéven élt volt hungaristák körében, amint Csapody Tamás hitelt érdemlő nyomozásából tudjuk.)

Tálas András hadapródőrmester és kerete, összesen öt katona öli meg a huszonkét beteg, mozgásképtelen, legyengült munkaszolgálatost Abdán 1944 novemberének elején, valószínűleg 8-án. A későbbi feltárás szerint a Radnótiként azonosítható személyt is tarkón lőtték. A kimeneti nyílás a fejtetőn volt található.

Hálás utókorról nehéz beszélni. Az abdai kivégzés helyéhez közeli Radnóti-szobrot, Melocco Miklós munkáját a rendszerváltás után vörös festékkel leöntötte ismeretlen tettes. Lehet, ugyanaz, aki Antall József, Churchill és Károlyi Mihály szobrát, valamint az ’56-os emlékművet ugyanilyen módon gyalázta meg. Azét a Radnótiét öntötték le vérvörös festékkel, aki pályája elején az idill poétája volt, pályája végén a megbékélésé. Sohasem vágyott harcra, háborúra.

Ugyanezt a szobrot törte derékba nemrég egy Győrbe mulatni igyekvő autós kölcsön kocsival, tiszta véletlenül. Ehhez nem is lehet mit hozzátenni.

A múlt héttől kezdve nincs már ott, nem lehet ott a lírai, nosztalgikus vízióban a költőt váró szőke Fanni a „rőt sövény előtt”, mert hetven év gyászt és magányt követően, 102 évesen elment. Utánament a férjének.

„Hol azelőtt az angyal állt a karddal, – talán most senki sincs.”

Bölcs István