Halvány mása csupán

Válság – talán mégsem, állítja Gera Éva antikvárius a Füst Milánról elnevezett József körúti üzlet vezetője. Negyven éve dolgozik a szakmában, és ebből tizenöt évet töltött el a Füst Antikvárium élén. Egy fiatalon elhunyt kolléganőjétől örökölte a helyet. A bolti eladási lehetőségekről faggatom, azaz polcról el lehet-e adni manapság könyvet, vagy apránként minden áttevődik a világhálóra, az egyre szaporodó könyves oldalakra?

– Sajnos a bolti árusítás nagyon nehéz műfaj lett – mondja beszélgetőpartnerem. – Ritka már a betérő és hosszasan böngészgető vásárló. A gyűjtők a neten keresgélnek, vagy a még mindig gyakori árveréseken vesznek könyvet. Különösen a fiatalok hiányoznak. Ők, ha olvasnak is, máshonnét szerzik be a kötelezőket, vagy csak tartalmi kivonatokkal készülnek a vizsgákra. Nincsenek olyan kezdő vevők, akik majd egyszer belekorosodnak a gyűjtésbe. Az eladási technikák is átalakultak. Az antikvárius, ha megunja a kirakatban lévő eladatlan, de értékes darabot, beteszi az árverési katalógusába, és onnan el tudja adni. Kialakult ugyanis egy olyan vevőréteg, amely nem jár böngészni, de a netre feltett katalógusból szívesen vásárol. Ma már el sem kell menni az aukcióra, telefonon lehet licitálni. Több internetes értékesítési hálózat működik, nem mondok neveket, mert ne csapjunk nekik külön hírverést. A rendszerváltás után jöttek olyan új vevők, akik kiszorultak a műtárgypiacról, vagy nem volt elég pénzük rá, ezért értékes könyveket kezdtek venni, befektetési céllal. Csalódniuk kellett, mert egy festmény sokkal jobb befektetés, mint mondjuk a Tudományos Gyűjtemény, amelyben benne van Kölcsey Ferenc Berzsenyi-kritikája. Egy jeles szerző szintén hírességnek dedikált könyve még elég jó befektetésnek számít.

– Különösen azért, mert szokásba jött a dedikációhamisítás. Az utóbbi években legalább két nem eredeti Krúdy-aláírás fordult meg árveréseken, és a tudatlan vásárlók el is vitték.

– Rengeteg fontos, nyomtatott anyag nincsen még digitalizálva – folytatja Gera Éva –, emiatt a papírhoz nyúlunk, és a kézbe fogható köteteket keressük. Az antikvár piacot ez is életben tartja. De a hullafoltok megjelentek.

Mi a helyzet vidéken?

– Szombathelyen például épp most zárt be a város legforgalmasabb helyén működő antikvárium. James Joyce szobra, ha kilépne a falból, ahonnét bekukkant az Ulyssesben megírt városba, nem találna egyetlen helyet sem, ahol régi könyvekkel foglalkoznak.
Sopronban viszont három antikvárium is működik. A pályaudvar mellett nem csoda, ha megél egy üzlet, bár a régi kötetek mellett újakat és leértékelt árú darabokat is tartanak, no meg sok-sok útikönyvet, térképeket. Mindig beesik egy-egy keresgélő, aki hosszú-hosszú perceket tölt el olyan választék előtt, amire a fővárosban már meg se nézne senki. Időutazást tehetünk a polcok előtt: mintha a múlt század nyolcvanas éveiben járnánk.

A Belvárosban, a patinás Szent György utcában működik az Unicus Antikvárium. Belépésünkkor egy huhogó bagoly köszönt. A polcok roskadoznak, böngésző is akad, egy diáklány A Zabhegyezőt keresi, ami éppen nincs, és nem éri be Salinger más művével, hiába ajánlgatja az antikvárius a Magasabbra a tetőt, ácsok című könyvet, amelyet nem övez akkora kultusz, mint az annak idején sokat vitatott címmel lefordított kamaszhistóriát. Az egyszemélyes bolt vezetőjét vagy húsz éve ismerem látásból; régebben egy-egy gazdagabb kínálatú aukcióra még felutazott Pestre, ma már a világért se tenne ilyet.

A harmadik soproni antikvárium a belvárosi evangélikus templom melletti átjáróban rejtőzködik. Csak a mindenre elszánt gyűjtők találnak ide. Gazdája szellemes és reménykedő lehet, mert az antikvár rész kötetei fölé az írta: olvasott könyvek. Örök optimista, azt hiszi, hogy el is olvasták a műveket, akik behozták eladni őket. A tárlókban seregnyi, hajdan nagyon népszerű Rakéta Regénytár-kötetke hever, darabonként kétszázért. Az egykori Magvető Gyorsuló idő-füzetkéit százasért lehetne elvinni. Már ha akadna bárki, aki erre vetemedik.

Visszafelé, a Szent György utcán egy fiatal lány közeledik. Szerencse, hogy nincs forgalom, mert a kezében tartott könyvet úgy olvassa, hogy közben egy Formula–1-es időmérő futam is elszáguldhatna mellette. Talán van remény.

A reményről beszél Borda Lajos is zebegényi házának hűs teraszán. A főváros – bátran állítható – legpatinásabb antikváriumának vezetője már évekkel korábban felhagyott a bolti értékesítéssel. Első üzletét még 1977 karácsonya előtt nyitotta a lipótvárosi Balzac utcában. Nagyon gyorsan fogalom lett „Bordáékból”, nemcsak az évről évre megjelentett ajánlójegyzékeik miatt, hanem mert Borda úr nem egy könyvkereskedő a sok közül, hanem vérbeli bibliofil, aki nem minél jobban eladható tárgyakat látott az értékes kötetekben, hanem valóban dédelgethető műalkotásokat, amelyeknek – lelkük is van, s nem mindegy, miféle tulajdonoshoz kerülnek.

Aztán 1992-ben értékesítési módot váltott; megnyitotta Budapest első lakásantikváriumát. A Madách téri modern bérpalota a könyvgyűjtők zarándokhelye, valóságos Mekkája lett egészen 2000-ig. Akkor megint váltott a cég: Bordáék családostul kiköltöztek Zebegénybe. Az ajánlójegyzékes és az internetes értékesítést onnan is lehet irányítani. Közben könyveket kezdtek kiadni, olyan ritkaságokat, amelyek elkerülték mások figyelmét, amelyek nem számítottak tételnek egy nagyobb könyvkiadó számára. Bordáék kiadványai az ínyenceknek szólnak.

Az a kérdés merülhet fel, hogy miből lehet fedezni egy efféle, már-már passziószámba menő kiadási tervet. Csakis az antikvár értékesítésből – válaszolja Borda Lajos. Néha a pályázatokból is csurran-cseppen egy kis támogatás.

A fővárosi bolti forgalom valóban nagy átalakulásokon megy keresztül. Ha nem is azonnal, de pár év múlva látszik majd meg igazán a változás tendenciája. Rosszul teszi az antikvárius, ha a gyenge forgalomra meg a forgótőke hiányára hivatkozva nem veszi meg a beadóktól az egyébként eladható köteteket. Zárjon be, ha nem tud megvenni egy jó könyvet, állítja Borda úr.

Lassan a könyvkereskedelem nagy része átkerül az internetes kereskedelembe, nincs akkora villanyszámla, bérleti díj, alkalmazotti tb.

Az alapvető baj mégsem ez. Magyarországon sosem alakult ki széleskörűen egy vérbeli polgári mecénásréteg, amely vásárlásokkal és gyűjtéssel jelentősen befolyásolhatta volna a régi könyvek piacát. Ami volt, az halvány mása csupán az igazi polgári kultúrának. Ami lehetne, az pedig nem jött létre a rendszerváltás után. Más irányba ment a pénz, nem a kultúra felé. S ha lesz majd az újgazdag réteg második nemzedékének affinitása ilyesmire – tudjuk Thomas Manntól, hogy a második nemzedék fordul általában a kultúra felé –, bizonytalan, hogy mit talál majd a könyvpiacon.