Jön a méregdrága Gyűrűk Ura-sorozat, megvan a dátum és az első kép

Az Amazon a debütálás dátumát is elmondta. 

2021. augusztus 3., 12:15

Szerző:

Augusztusban vették fel az utolsó képkockákat, a jövő évi iskolakezdésre pedig már a képernyőn lehet A Gyűrűk Ura-trilógián alapuló sorozat. Az Amazon régóta rebesgette, hogy készül a sorozattal. A több milliárd dollárba kerülő, Új-Zélandon forgatott sorozatról már most elmondható: kis lépésekben, de biztosan fogják csepegtetni az információkat. A sorozatról a bejelentés első napján, kedden képet is közöltek.

Az Amazon a brutálisan drága A Gyűrűk Ura-sorozattal szeretné kitölteni a Trónok harca után maradó űrt. Az első évadra 465 millió dollárt szántak, ami még a Trónok harca-finálé költségvetésének is sokszorosa. A Gyűrűk Ura-trilógián alapuló sorozatot készített az Amazon, az első évadot 2022 szeptemberében mutatják be. Az amerikai internetes kiskereskedelmi vállalat és streamingszolgáltató közlése elmondta: hétfőn fejeződött be a forgatás Új-Zélandon – írta az MTI.

Az egyelőre cím nélküli sorozat egyes epizódjai heti ritmusban lesznek láthatóak. Az Amazon az első képeket is bemutatta a sorozatról, amelyet több évadra terveznek. A történet A Gyűrűk Ura: A gyűrű szövetsége, tehát J.R.R Tolkien (1892-1973) fantasy-trilógiájának első része előtt játszódik. A főbb szerepekben látható lesz Cynthia Addai-Robinson és Robert Aramayo.

A megfilmesítési jogokért az Amazon információk szerint 250 millió dollárt (75 milliárd forintot) fizetett Tolkien hagyatéka kezelőjének. A produkció költségei emellett évadonként 100-150 millió dollárra (30-45 milliárd forint) rúgnak. A Gyűrűk Ura-trilógiát az Amazon vásárlói 1999-ben az évezred kedvenc könyvévé választották. A BBC egy 2003-as közvélemény-kutatása szerint ez minden idők legkedveltebb regénye.

A sorozat több ezer évvel a filmek cselekménye előtt, a Másodkorban játszódik, Númenor szigetén, amit a valák emeltek ki az óceánból az embereknek Szauron és egykori vezére, Morgoth elleni fellépésükért ajándékba. A virágzó sziget Szauron újbóli felemelkedése idején esett el, amikor a gonosz úr elkészítette a Hatalom Gyűrűit. Númenor bukása után a tündék és az emberek (köztük a szigetről menekülő és Gondort alapító Isildur) együtt tudták csak legyőzni Szauront. Jó hír, hogy az Amazon már berendelte az első nyolc epizódot követő második évadot is.

(Kiemelt kép: Az első fotó A Gyűrűk Ura-trilógián alapuló, méregdrága sorozatról. Fotó: Amazon Studios)

 

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.