Gépnarancs
Valahol, valamikor nagyon sötét, elviselhetetlen dolgok estek. A bandavezér Alex nevében benne van ugyan a latin „törvény” szó (lex), azonban tettei ennek a tagadásáról szólnak. A világsikerű, de eléggé taszító történet szerzője folyton dühös volt a világra.
Az ötvenes évek végén Anglia mozijai, színházai dühös fiataloktól voltak hangosak. Szerzőnk gyerekként magányos volt, felnőve sokoldalúan tehetséges. Regényt írt, zenét szerzett, műfordított, tanított, nyelvészkedett és újságíróskodott. Amikor 1959-ben megtért a szigetországba Malajziából, meglepte az otthoni ifjúsági bűnözés mérete.
Leghíresebb műve egy elképzelt, lehetségesnek tartott jövőben játszódó ellenutópia, ahol Alex bűntársai folyamatosan zaklatják, megalázzák, megerőszakolják az embereket. Amikor gyilkosságba esik, „hősünk” börtönbe kerül. Históriája fura keveréknyelven szólal meg: tele oroszból vett és argóban használatos szavakkal. (Az író tudott kínaiul, japánul, malájul, héberül, perzsául, svédül, franciául, olaszul, spanyolul, németül, oroszul. Egyes vélemények szerint ezzel a félig érthető koktéllal az erőszak látványának tompítása volt a célja.)
A börtönből kikölcsönzik a bűnöst, hogy egy antierőszak-kúrán kísérletezzenek vele. A mozgóképi rémségeket meg kell néznie lekötözve, kipeckelt szemmel. A hozzájuk járuló klasszikus zenei „aláfestés” tönkreteszi Alex egyetlen humán szenvedélyét, a muzsika hallgatását. Az agymosás után le kell vizsgáznia szelídségből, majd szabadon engedik. Ezentúl nem tud rossz lenni. Elesik a szabad akarat és a választás lehetőségétől.
A világ is megfordult. A hajdani bűntársak meghaltak vagy rendőrök lettek. A régi receptek nem működnek. „A fiatalság letelik. Ó igen, olyan, mintha állat volnál.” Így megy a zsizny, „míg a világ világ, körbe és körbe”.
(Anthony Burgess: Gépnarancs. Fordította Gy. Horváth László. Helikon Kiadó.)
