Ez már valami!
Valamikor a kilencvenes évek elején elromlott a Ladám. (Nem: mindig elromlott, így valamikor a kilencvenes évek elején is.) Elvittem a szerelőhöz, és morogtam valamit a kocsi motoriális és morális állapotáról.
„Ne szidja ezt az autót, uram! – mondotta a szerelő, és hamiskásan mosolygott hozzá. – Elvégre az év autója volt!” Egy kicsit kivárt, hatásszünetet tartott, aztán hozzátette: „Még FIAT-ként, hatvanhatban.”
A fenti esetet egyetlen vékony szál (és az is milyen erőltetett!) köti össze mai múzeumi sétánkkal. Az tudniillik, hogy a Gyöngyösi Mátra Múzeum, amelyhez e héten szerencsénk volt, elnyerte az Év Múzeuma kitüntetést – 2009-ben. Mi pedig most utolérjük magunkat.
Valaha sokat jártam Gyöngyösön, családilag voltam ott érdekelt, ismertem jól a várost, így a múzeumot is. Derekas vidéki kiállítótér volt, tizenkettő egy tucat, városunk a paleolit kortól a rendszerváltásig, két kovakő, három ekevas, fotók, tárlók, effélék – mondjuk a híres Mátrába fagyott mamutcsont már akkor kiragyogott a kórusból.
Aki most érkezik, annak van min csodálkoznia. Huszonegyedik századi, pompás, gazdag kiállítást láthat. Sőt, kiállítások tömegét. Kőtani, vadászati, helytörténeti, család- és kastélytörténeti és természettudományi tárlatokat a megújult, kivirult, új épületekkel bővült Orczy-kastélyban. Olyan múzeum lett ez, amely bármelyik európai nagyvárosnak díszére lehetne.
És ott a mamut is, régi kedvencünk.
