Elhallgatott történet

Ezt a veszteséget azóta sem heverte ki. Ezt a veszteséget nem lehet kiheverni. Más város lett azóta, mint ami lehetett volna. És sokáig nem volt hajlandó, nem tudott szembenézni ezzel a fájdalmas ténnyel.

Ujpestről beszélek, de persze beszélhetnék sok másik városról, faluról is. Ujpest azonban különleges helyet foglal el a hazai holokauszt történetében is. Ez a város szó szerint a semmiből lett naggyá néhány évtized alatt, s hogy azzá lett, abban magyaroknak, sváboknak, szlovákoknak és zsidóknak egyaránt fontos szerep jutott. A városalapító Károlyi István olyan toleráns alapítólevelet alkotott egykor, mely több mint egy évszázadra meghatározta a város sorsát: vallások, felekezetek, szakmák, társadalmi rétegek éltek békében egymás mellett, s virágoztatták fel ezt a várost.

Ez az idill ért véget a múlt század közepén, s torkollott a szörnyű tragédiába. Az ujpesti zsidó hitközségnek egykor csaknem húszezer tagja volt, s a háború után mindössze néhány száz maradt. 1945. február 11-én tizenhat férfi alapította újra az Ujpesti Hitközséget.

A városnak pedig évtizedek kellettek, hogy szembenézzen ezzel a szörnyűséggel.

E szembenézés egyik fontos pillanata ez a megrázó kötet, melyet az ujpesti helytörténetírás doyenje, Kadlecovits Géza vállalt magára. Sok éves munkával kutatta fel azokat a dokumentumokat, amelyeket itt közzétett: az áldozatok véget nem érő névsorát és a visszatértek vallomásait. Ezek az egykori jegyzőkönyvek csak a tényekre szorítkoznak, szinte érzelemmentesen sorolják fel bennük az áldozatok, min mentek keresztül – épp ettől hátborzongató az egész.

Egy tanulmány az ujpesti zsidóság vázlatos történetéről, egy beszámoló a hitközség háború utáni újjászervezésről, valamint az ujpesti „igazak” névsora egészíti ki a kötetet, melyhez Derce Tamás korábbi polgármester írt előszót.

Remélem, eljut minden ujpesti könyvespolcra.

Jolsvai András