E földről kitaszítva
A Mohácsi testvérek jó szokása, hogy darabjaiknak már a címével is sokkolni, de legalábbis megdöbbenteni képesek a nézőt.
A cím már akkor beindítja az asszociációs reflexeket, amikor még semmit sem láttunk az előadásból. Így van ez, nagyon így az Örkény Színházban most bemutatott darab – szokás szerint hosszú – címével is: „e föld befogad, avagy SZÁMODRA HELY”. Csak a rend kedvéért, ez ugyebár két klasszikus idézet, József Attilától az egyik, Vörösmartytól a másik.
A cím végtelen iróniáját akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy az előadás történelmünk egyik kínzóan sötét foltjára, a Kamenyec-Podolszkijban elkövetett tömeggyilkosságra utal. Annak a húszezernél is több hontalan magyar zsidónak a lemészárlásáról (három évvel a náci holokauszt előtt), akiket a visszacsatolt területekkel együtt megkapott a magyar állam. Magyarok, zsidók, hontalanok – nincs föld, mely befogadná őket. Legalábbis magyar föld nincs, melynek a nyelvét beszélik. Ami olyan égbekiáltó, hogy még az idézett költőknek se lennének rá szavaik. Mohácsiékat épp azért illeti elismerés és köszönet, hogy mégis megkeresik a szavakat, hogy felébresszék, jobb esetben ébren tartsák emlékezetünket és lelkiismeretünket.
A színpadon minden szürke. Szürkék a kulisszák, a hátrafelé szűkülő tér minden darabja, a szürke különböző árnyalatait viselik a színészek, áldozatok és gyilkosok egyaránt Magyar magyarnak farkasa. Csak a zenészek hangszerei világítanak vörösbarnán a háttér karéjában. Jelenetek, képek sora követi egymást, lazán összefüggő rendben, ahogyan az álom képei. Pedig minden, ami történik, nagyon is valóságos. Orrbaverően, szívszorítóan, néha már gyomorforgatóan az. És groteszk, mint történelmünk. A sírját ássa egy család, aztán a fegyver csütörtököt mond, a gyilkos meg addig leül a gödör szélére, és Csokonait olvas. Mindennapi kenyere ez neki. Egy másik család honosító papírokért rohangál egy kafkai hivatalban. Egy harmadikban a fiú egy lelkes náci lányba szeret bele. Az „ellenkormányzó” Attilával álmodik, hátha a hun vezér tanácsot ad neki, mit tegyen. A „kedves” szomszéd figyelmezteti a zsidókat, hogy tűnjenek el, mert baj lesz – de ugye azt a jó Singer varrógépet itt hagyják neki.
A néző pedig feszeng, röhög, sápad. Aztán, hosszú percekig, némán tapsol. És szégyelli magát.
Ferencz Zsuzsa
