Csökkenő források, nehéz pályakezdés, létbizonytalanság
A pályakezdő színészek elhelyezkedési nehézségei, a teátrumok, független társulatok nehéz anyagi helyzete, a kőszínházak, alternatív csoportok együttműködése is téma volt egy, a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretében szervezett kerekasztal-beszélgetésnek szerdán, Pécsen.
Máté Gábor, a budapesti Katona József Színház igazgatója szerint a felsőfokú végzettségűek „túltermelése” egy lehetetlen egzisztenciális helyzetet teremt, és ez érinti a színművészetet is. Úgy vélte: aki a színházat választja, olyan helyre téved, ahol nem biztos, hogy meg tud élni. A jövőben egyre több színházi szakember lehet állástalan, különösen akkor, ha az előadóművészeti törvény módosítása „beárnyékolja” a független színházak működését.
Erős Balázs, a MU Színház művészeti vezetője hangsúlyozta, hogy a kezdő színházi szakemberek előtt két út van: a kőszínház, vagy a független színház, és nem szabad hagyni, hogy a kőszínház legyen az egyetlen lehetőség a fiatal művészek elhelyezkedésére. Zsótér Sándor rendező azt mondta, hogy mivel a színházak telítettek, az elhelyezkedésben „a személyes kapcsolatok bonyolult hálói” segítenek a pályakezdőknek. Ha valaki talál állást, egy kőszínházban is előfordulhat, hogy nem kap fizetést, ez pedig morálisan kezdi ki mindazokat, akik éveket, évtizedeket fektettek be a színjátszásba. De tovább csinálják, „életben akarnak maradni” - írta a
7óra7.
Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke úgy látja: a függetleneket és a kőszínházakat egyaránt létbizonytalanság jellemzi, a bábszínházak ugyanakkor erős felvevőpiacnak mutatkoznak a fiatal művészek, színházi szakemberek számára. Schilling Árpád, a Krétakör művészeti vezetőjének véleménye szerint szembe kell nézni azzal, hogy a jövőben egyre kevesebb pénz áramlik a kultúrába. Azt mondta: hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert független társulatok nem gondolkodhatnak három-öt évben, egy évre van költségvetésük, s ahhoz is nagy versenyben, nagy próbatételek árán jutnak hozzá. A helytállásuk azonban megmutatja, mennyire alkalmasak, hogy megálljanak a saját lábukon.
Hangoztatta, hogy sok színművész, rendező nem kényszerből választotta és választja a független társulatokat, hanem mert ebben akart dolgozni. Azt mondta: a ma működő alternatív csoportokat évek, évtizedek kemény munkával hozták létre, ami a polgárosodás egyik sikere. Rámutatott, néhány társulat eljutott oda, hogy működéséhez épületet bérel, ez pedig esetükben komoly innováció. Schilling Árpád felvetette, a független társulatoknál sikeres művészeknek több lehetőséget lehetne adni, hogy tapasztalatukat, tudásukat kőszínházaknál is kamatoztathassák. Máté Gábor ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a színházakat érintő pályázati döntések tekintetében kevésbé a szakmaiság dönt, sokkal inkább az, hogy ki mennyire hiteles, elfogadható személy a fenntartó önkormányzatok nézőpontja szerint.
Erős Balázs színházak, független társulatok együttműködésével kapcsolatban arról szólt, hogy vannak példák közös produkciókra, de inkább az a jellemző, hogy a jelenlegi helyzetben minden intézmény a túlélésre koncentrál, az együttműködésre kevés erő, energia jut. Megítélése szerint újra kell gondolni a színházak működését, miként lehet a kevesebb pénz több, miként lehet a szűkösebb anyagi támogatást eredményesebben felhasználni. Közölte: a függetlenek ebben sikeresebbek, kevesebb emberrel hatékonyabban dolgoznak.
