Budapest vőlegénye
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa és harminckét éven át (al)elnöke iránti lelkesedésem első nyoma A városért című írásom 1982 őszén, még a Budapesti Városvédő Egyesület szervezése idején. Fénymásolatban járt aztán kézről kézre a Fővárosi Tanácsban a Podmaniczkyt dicsérő, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának fontosságát hangoztató, azt visszasíró írás.
Városvédő társaimmal decemberben már többen javasoltuk, hogy a „kockás báróról” legyen elnevezve az Arany János utca melletti metróállomás tere, a háborús sérüléseket követő bontások után kialakult névtelen közterület. Ez „átment” 1983 nyarára, s 1984 júniusában már avattuk is a háború utáni első Podmaniczky-emléktáblát a teret határoló egyik ház falán.
Bár a Podmaniczky téren álló szobor (Kő Pál munkája) „kismintája” már 1986-ban elkészült, csak 1993-ban lehetett fölavatni a találkozási pontként is jó, órás, bronz esernyős, paddal körülvett szoborművet, amelyen a báró alakja a várbéli Athéné szobrocskáját tartja a kezében. Így sikerült összekapcsolni a kiegyezés és az első világháború közötti Budapest világvárosi fejlődését koordináló FKT legendás vezetőjét az 1980-ban indult televíziós műsor, majd a civilszervezetek jelképévé is emelt mitológiai istennővel, városvédő Pallasz Athénéval.
Podmaniczky portréja díszíti az örökségünk védelme érdekében végzett munka elismeréseként kapható (általam 1982-ben kitalált) Podmaniczky-díj bronzérmét (szintén Kő volt a szobrász), s ma már az FKT első székhelyének, a mai Lánchíd Palotának a falára kihelyezett emléktáblát is (Kutas László műve) a Clark Ádám téren. Legújabban pedig, 2010 áprilisától az azerbajdzsáni nagykövetség székhelyét, az Eötvös utca 14. alatti Podmaniczky-palotát ékesíti emléktábla.
A rendszerváltás utáni első Országgyűlés elnöke, Szabad György megrótt, mondván, az általam sztárolt Podmaniczky Frigyes „nem viselkedett szépen” Teleki halálakor, 1860-ban... Biztos igaza van, gondoltam, de hol van a történelmünkben egy „gáncs nélküli lovag”, akire fölnézhetek? Középiskolás korom óta lelkesedem 1848–49-ért s a hőseiért – összes hibájukkal együtt. Igyekeztem is – már televíziós műsorkészítőként – mindent megtenni a népszerűsítésükért. Végiggondoltam azt is, ki bírt – néhány királyunkon (Nagy Lajos 40, Károly Róbert 35, Mátyás 32) kívül – „vezetőként” legalább 32 évig folyamatosan megmaradni Magyarországon. Aztán az, ahogy Krúdy Gyula, aki elsőként olvasta a báró levéltárban őrzött naplóját, visszaemlékezéseit, elnevezte írásaiban, végképp meggyőzött: „Budapest vőlegénye” az én emberem.
1984-ben megjelent a báró naplójából készített válogatás (Egy gavallér emlékiratai), s 1985-ben (általam írt – az FKT iránt lelkesítő – utószóval) a Siklóssy László-kötet, a Hogyan épült Budapest? reprintje.
Ezek után már könnyű volt rájönni, hogy a Magyar Életrajzi Lexikon által megadott születési dátum téves: 1824-ben született ugyan hősünk, de nem január, hanem június 20-án. A napló segedelmével meghatározható volt az is, hogy hol: „A hajdani Cukor, most gróf Károlyi utcában, azon még most is létező kétemeletes házban, mely a Reáltanoda szomszédságában áll, s a Károlyi-kertre bír kilátással.” Vagyis a mai Ferenczy István utca 14. alatt.
1994-ben a Budapesti Városvédő Egyesület (Kutas készítette) emléktáblával díszítette fel a szülőház falát, s azóta, Podmaniczky 170. születésnapja óta hagyomány, hogy június 20-án (vagy ha az vasárnapra esik, előtte vagy utána) meg is koszorúzza az egyesület elnöke s Belváros-Lipótváros polgármestere. Az utóbbi két évben már részt vesz az eseményen a tizenöt budapesti civilszervezet munkáját koordinálandó céllal létrehozott Podmaniczky Páholy szóvivője is.
A koszorúzáson mindig ott van a báró ma élő rokonsága, a nevét viselő iskola képviselője s számos városvédő, városát szerető ember.
