Amit magából adhatott, mindent megadott – Kun Erzsébet halálára

Életének 71. évében elhunyt Kun Erzsébet, a hajdani Népszabadság újságírója.

2018. december 30., 11:39

Szerző:

Kun Erzsébet olyan újságíró volt, aki hivatását mindig is a legnagyobb szakmai és emberi alázattal végezte. Nem is szakmaként vagy hivatásként élte meg az újságírást, hanem életformaként – azzal kelt, azzal feküdt, az töltötte ki mindennapjait. A szerkesztőség volt az a hely, ahol jól érezte magát, ahol kiteljesedhetett, ahol a csak rá jellemző, féltő anyai gondoskodással óvhatta az övéit, az újságírókat. Átérezte minden kínjukat, nyavalyájukat, átérezte fájdalmaikat, sikereiket, kudarcaikat.

Ő volt az, akihez haza lehetett érni, ő volt az, akinél pár percre mindig meg lehetett pihenni, akinél meg lehetett nyugodni, mert féltő, óvó természete mindig felidézte a hazaérés nyugalmát és meghittségét. Holott ő maga sosem pihent, sosem nyugodhatott: ott, a szerkesztőségben óvta nem csak a kollégáit, hanem mindazokat, akikért dolgozni hivatott, a szegényeket, az elesetteket, a kétkezi munkából élőket. Róluk, értük írt. Róluk és értük írt, amikor fáradhatatlanul próbálta megtalálni a szakszervezetek szerepét ebben az új rendszerben, róluk, értük írt, amikor lankadatlanul pörölt az érdekvédőkkel, róluk, értük írt, róluk gondolkodott, az ő életüket élte át nap mint nap. Kevés tiszteletre méltóbb és szeretni valóbb embert ismertem életem során.

Az ilyen emberek hoznak reményt ebbe az életbe, annak reményét, hogy önzetlenség, szeretet, elkötelezettség, nem pusztán elvont, a gyerekkori olvasmányokból velünk maradt, de már tét nélküli fogalmak, hanem igenis megélhetők, hiszen az élethez tartoznak. Miként az élethez tartozik az is, hogy ezt a szeretetet, elkötelezettséget, önzetlenséget sosincs időnk viszonozni; ez a fránya idő mindig kicsúszik a kezünkből, és már csak a magyarázkodásra futja belőle, mert már megint nem jutott, nem volt elég időnk odafigyelni őrá, aki mindig ránk figyelt és mindig értünk aggódott, sosem maga miatt.

Kun Erzsébet egyike volt azoknak az újságíróknak, akiknek a leírt szó súlya még mindennél fontosabb volt. Szavait megválogatta, az életét megélte, amit magából adhatott, mindent megadott. Teljes életet élt, amit mi, az itt maradók korántsem biztos, hogy elmondhatunk magunkról.

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.