A szabadság képei
A festőművészről jelentetett meg interjúkötetet nemrég a Magvető Kiadó. Az album az alkotó 2009 és 2013 között készült akvarelljeit is bemutatja. Szüts Miklós számára a festészet elsősorban kaland. Amíg képein dolgozik, eltűnik a külvilág. S bár már volt vezérszónoka demokratikus ellenzéki demonstrációnak, újabban akvarellben festi meg a szabadság horizontjait. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
Szüts Miklós budai festőműhelyében mindig szól a zene. Épp Bach zongorafutamaira mozdul az ecset. Napfény szárítgatja a kész akvarelleket. Sötét és világos foltok csillognak, mégsem komorak a szürke árnyalatai.
Tűnődöm. Hogyan lehet ennyire „színes”, ami fekete-fehér? Hogyan lehet „tele” egy szinte teljesen üres kép?
A mester az elmúlt négy évben kizárólag akvarelleket készített. Mondja, számára ez a legizgalmasabb műfaj: itt ugyanis a „víz az úr”. Ki tudja, egy aprócska festékfolt miféle formát ölt? Az akvarell a véletlen művészete is.
– Sosem tervezem meg a képeimet. Az alkotás az ismeretlen felfedezése, és én épp ezt a kalandot szeretem a festészetben.
Azt sem tervezte, hogy festő lesz. Budapesten született 1945-ben, deklasszált úri keresztény családban. Nagyapjának Jókai Mór volt a keresztapja. Miklós édesapja banktisztviselőként dolgozott, édesanyja magyar–francia szakot végzett, ő is tisztviselő lett. Nehezen éltek, különösen miután az apát politikai okokból 1951-ben kirúgták az állásából.
Miklós imádta a meséket, háromévesen „családregénybe” kezdett. Történeteinek főhőse: Jucika, aki lakókocsival utazgatott az országban. A folytatásokat esténként a szüleinek mesélte el a kisfiú. Apuka, anyuka Jucika kalandjaival aludt el.
Miklós kamaszkoráig csakis meséket olvasott. Majd sokáig kizárólag verseket. Előírásoknak sosem tudott megfelelni, óriási volt a szabadságigénye. Évek múltán egyszer megkérdezte édesanyjától: „Mondd, én nagyon rossz gyerek voltam?” „Nem, csak minden szabályt mindig megszegtél” – felelte az anyja.
A fiú a ferencesek szentendrei gimnáziumába járt: az ötvenes évek végén nálunk sehol nem volt annyira szabadelvű az oktatás, mint az egyházi iskolákban. Színésznek készült. Érettségit követően kétszer is jelentkezett a színművészetire, de az első rostánál nem jutott tovább. Aztán – főleg a katonaság elkerülésére – vagy tízszer felvételizett még különböző felsőoktatási intézményekbe. Eredménytelenül, mivel az egyházi középiskola nem volt a legjobb ajánlólevél. Rajzolni mindig szeretett, megpróbálkozott a képzőművészetivel is. Ő lepődött meg legjobban, amikor harmadjára felvették.
– Még ma is csodálkozom ezen. Semmit nem tudtam a festészetről. Főiskolás akartam lenni bárhol, hogy ne vigyenek el katonának. Így lettem festő.
(A teljes cikket elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.)
