A nyughatatlan

Willie Nelson hétévesen írta az első dalát, és már tízévesen csatlakozott az első zenekarához. Idővel számtalan countrysláger dalszerzőjeként (Crazy; Funny How Time Slips Away) mutatkozott be, csatlakozott az ikonikus Grand Ole Opryhoz, majd az – elsősorban az ő nevéhez köthető – outlaw country himnuszává emelt Shotgun Willie című 1973-as albummal egy csapásra a műfaj egyik kedvelt, legendás előadójává vált. Idestova három évtizede annak, hogy nem múlik el úgy év, hogy ne érkezne újabb Willie Nelson-album a country egyre romló piacára.

Az elmúlt évek lemezkiadási hagyományait folytatva a legújabb Nelson-album, az A Beautiful Time is tavasszal, ezúttal a dalszerző-előadó 89. születésnapján, április 29-én jelenik meg. A texasi kismester munkamániáját jól példázza, hogy a koronavírus-járvány alatt szervezett jótékonysági koncertek garmadája és három, nem albumra szánt dal feléneklése után a tizennégy új felvételből álló munka csak ebben az évezredben a 35. stúdióalbuma, karrierjét tekintve pedig a hetvenkettedik önálló stúdiómunkája. A nyitódal, az I’ll Love You Till the Day I Die nem rúgja be az ajtót, de Chris Stapleton és Rodney Crowell édesbús balladájának nem is feladata, hogy megrengesse a világot.
A négyperces dalban az előadó hangsúlyos szájharmonika-kísérettel megtámogatva idéz fel egy réges-régi találkozást, amelyből egy soha véget nem érő, plátóinak megmaradó vonzalom bomlik ki. Lírai szerzemény, de cseppet sem unalmas.

Nemcsak ebben a számban, hanem az album teljes egészén végigvonul a lángvörös, majd ősz haját két oldalt szétválasztó legenda egyedi hangzásvilága. Az alapvetően dzsessz- blues-, rock- és folkelemekből táplálkozó irány, amelyet jobbára szolid gitár- és szájharmonika- kíséret jellemez, teljes mértékben teret ad Nelson egészen különleges, piszkosként is tiszta orrhangjának. Ez az a hangzás, amely az 1980-as és ’90-es években tucatnyi újhullámos countryelőadót és zenekart inspirált, és amely nélkül már nem tudnánk elképzelni egyetlen Willie Nelson-munkát sem. Éppen ezért az A Beautiful Time legsikerültebb darabjai azok a számok, amelyek a legnagyobb mértékben támaszkodnak a jól bevált receptre. Ilyen a régi alkotótárssal, Buddy Cannon amerikai countrylemez-
producer és dalszerzővel közösen jegyzett öt új dal, köztük a meditatív Energy Follows Thought és a két popklasszikus, a The Beatles With a Little Help from My Friends és Leonard Cohen Tower of Song című szerzeményének igényes feldolgozása.
Amikor ahhoz a sorhoz ér a kanadai pályatárs költeményében, hogy „I said to Hank Williams, how lonely does it get?” („Hank Williamset kérdeztem, / miért oly magányos itt a lét?”), még azok hátán is hideg futkoshat, akik nem is tudják, hogy a 20. század egyik nagy volumenű amerikai zenésze gyakorolta a legnagyobb hatást a gyermek és fiatal Willie Nelsonra. Persze, a dalok mindegyike világos üzenetet közvetít: hiába turnézik a családi együttesével (Willie Nelson and Family) és készít új albumokat, tudja, hogy előbb-utóbb az ő ideje is lejár. Zárókorszakának újabb darabja éppen ezért szépen artikulált testamentumokkal zárul – például arról, hogy ne csak másokkal, hanem magunkkal is bánjunk tisztességesen.đĐ

(Willie Nelson: A Beautiful Time, Legacy Recordings)