A nagy (mellé)fogás
Klasszikus felállás: rutinmunkának indul, ám hamar kiderül, hogy ennyire semmi sem egyszerű
– ilyen Soderbergh új gengszterfilmje.
Steven Soderbergh mindig híres volt a stílusérzékéről. Szinte magától értetődő természetességgel találta el a sokszálú Fertőzés dokumentarista jellegét, az Erin Brockovich könnyed hangvételét (hogy még komolyabbnak tűnjön a tét), vagy a Mellékhatások fordulatos, feszültséggel terhes légkörét. Amúgy meg imádja a sokszereplős (mindig kiváló színészekkel dolgozott), fordulatos alapanyagot. És ért is hozzá, hiszen legnagyobb sikerei az Ocean’s trilógiától a drogokkal kapcsolatos bűnöket körbejáró Traffickig mind ilyenek voltak.
Az utóbbi időben viszont nem nagyon tudta megközelíteni az ezredfordulón és a következő pár évben elért sikereit. Bár a sztárparádéval jelentkező, ismét sok szálon futó, igaz történetet feldolgozó Pénzmosó, vagy a teljes titoktartás mellett forgatott, Meryl Streep főszereplésével készült Szabad szavak sem volt rossz alkotás, egyik sem durrant akkorát. Hozták azt a színvonalat, ami alá Soderbergh általában képtelen menni – vagy csak nagyon ritkán.
A Semmi hirtelen mozdulat amolyan régimódi gengszterfilm. Három kisstílű, valamiért épp pácban lévő rosszfiút felbérelnek egy átlagosnak mondható melóra.
A fekete Curtnek (Don Cheadle), a feketéket különösebben nem kedvelő Ronaldnak (Benicio del Toro) és a kissé titokzatos, de a történetből hamar kiszálló Charley-nak csupán annyi a dolga, hogy a teljesen átlagosnak tűnő könyvelő (a Strange Thingsből ismert David Harbour) családját sakkban tartsa, amíg az elhoz valamilyen fontos iratot a főnöke széfjéből. Három óráig fegyvert kell szegezni a feleségre és a két gyerekre, amíg a hivatalnok vissza nem tér – könnyű és jól fizető rutinmunka. Ám az események, ahogy azt el is várjuk, nagyon hamar bonyolódni kezdenek, és az egymást cseppet sem bíró és egymásban nem is nagyon bízó Curtnek meg Ronaldnak össze kell dolgoznia, hogy valahogy kikeveredjen a slamasztikából. A dolog kétesélyes: vagy nagyon gazdagon tesznek pontot az ügy végére, vagy nagyon halottak lesznek másnapra.
Soderbergh megint a kedvenc és kipróbált színészeivel dolgozott, s ez meg is látszik a filmen. Hiszen Ray Liotta nem nagyon tud melléfogni a kissé enervált maffiafőnök, és Matt Damon sem a hideg és higgadt üzletember szerepében, de még a rég látott Brandon Fraser is felbukkan. Tévedhetetlen eleganciával idézik meg az ötvenes évek Detroitjának hangulatát és alvilágát, és természetesen a sztori az autók körül forog, de ennél többet a világért sem árulnék el, hiszen a Semmi hirtelen mozdulat a csavarokból él, azok viszik előre. Akár egy fordított matrjoska baba: az egyszerű megbízótól lassan eljutunk a szálakat mozgató nagyfőnökig, de a sztori még ekkor is tartogat meglepetéseket. Hiszen nem könnyű megsaccolni, hogy – illendően egy jó gengszterfilmhez – vajon ki marad talpon az utolsó jelenetre.
Don Cheadle és Benicio del Toro remekül hozza a kényszerből összedolgozó párost, bár igencsak különböznek egymástól, és nem csak külsőre: az előbbi okosabb, hamar átlátja az összefüggéseket, míg utóbbi csak cammog az események mögött, és keresi a maga hasznát. S persze az sem ártana, ha túlélnék. Soderbergh filmje izgalmas és véres, mégis képes megőrizni a történetmesélésnek azt a szinte már vígjátéki könnyedségét, amely annyira jellemző rá. Đ
(Semmi hirtelen mozdulat, 115 perc,
HBO Max)
