A legjobb hazai sajtófotók
Balázs Attila, az MTI/MTVA fotóriportere nyerte a 35. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját A maguk közé Down-szindrómás iskolásokat befogadó osztályközösség című sorozatával, az André Kertész Nagydíjat pedig Szekeres Máté (MSZSZ/Verse) kapta Vesebeteg című sorozatáért.
A legjobb hírképért odaítélt Escher Károly-díjjal Markoszov Szergejt (szabadúszó), míg a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal Móricz-Sabján Simont (Népszabadság/Világgazdaság) jutalmazták. A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter Mártonfai Dénes (Tolnai Népújság), a 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotográfus pedig Sivák Zsófia lett.
[supsystic-gallery id='2']
Kattintson a kép közepére, galéria nyílik
Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztályának elnöke az eredményhirdetés előtt felidézte, hogy a pályázat és az ahhoz kapcsolódó kiállítás 35 évvel ezelőtti indulásakor egyfajta „másodlagos nyilvánosságot" jelentett a szocialista Magyarországon, hiszen itt sok olyan felvétellel is találkozhatott a közönség, amely nyomtatásban nem jelenhetett meg.
Szlukovényi Tamás, a nemzetközi zsűri elnöke elmondta: mára az okostelefonok elterjedésével „mindenki fotóssá vált", az ilyen pályázatok és kiállítások azonban felhívják a figyelmet a minőségre is. A szakember méltatta a beérkezett képanyag magas minőségét, külön kiemelve Balázs Attila nagydíjas munkáját, valamint a szép számú vidéki és 30 éven aluli pályázót.