A dolgok állása
Alapkérdés: ki mit tud? Mit tudott az áldozat, mit a gyilkos, mit a nyomozó, a rendőr, illetve – e történetben speciálisan – mit tud az oknyomozó újságíró, aki néha a rendőrök előtt jár, néha a nyomukban, s néha keresztül-kasul?
Ez itt egy politikai krimi, hiszen szereplői között akad képviselő (Ben Affleck), honatya, frakcióvezető és közszereplő. Meg persze ügynök, tégla, üzletember. Stb.
Talán nem járok távol az igazságtól, ha megkockáztatom: ebben a körben éppen az újságíró (Russel Crowe) az „értelmiségi”, aki ugyan maga is bele van keveredve kissé egy lekozmált szerelmi ügy révén a helyzetbe, de még mindig ő tekinthető leginkább intaktnak.
Hogy közben hogyan alakul ez a ki mit tud, azt nagyrészt megszabja a bűnügyi történetek dramaturgiája, s ennek eredményétől függ a történet eredetisége is. Hiszen egy csavaros históriában folyamatosan változnak a frontok (a nyomozás állása szerint), új meg új minták kínálnak megoldásokat, és mindegyik változás átrajzolja kissé az eredeti képleteket. Itt is. (Csak győzzük követni!)
Ha utóbb úgy látjuk, hogy a kötelező, elvárt fordulatok jól feszítették ki ezt az életre-halálra szóló vetélkedőt, akkor nincs helye reklamációnak. E bukófordulókban gazdag történet után – vacsora közben – két részletkérdésre magam nem tudtam kielégítő választ adni (s ez elég jó arány), de azzal vigasztalódtam: a Ki mit tud? nem keresztrejtvény. Az egy másik játék.
A dolgok állása érdekes és fordulatos. S hogy mai, nemcsak a hetvenes években divatos politkrimik utángyártott thrillerváltozata, azt nyomban a főcím után érzékelhetjük, amikor nagy dörrenésekkel lőnek kétszer bele az oldalunkba váratlanul, s leesünk a földre néger gyerekként, majd kósza biciklistaként.
Ott fekszünk, igen korszerűtlenül. És csak ezután indulnak a dolgok.
(Rendezte Kewin Macdonald.)
